2014. december 31., szerda

MAKOVICS JÁNOS : KÉRDÉSEK


Makovics János : Kérdések

 

Eljött hát az új év, de minden a régi :

bennem nem változott semmi, vagyok

ki voltam s maradok, múltam nem

szépítgetem, s nem tervezgetem, minek,

lemondtam már minden reményről,

megtapasztalva a csalódások körforgásait,

melyek mint évszakok követnek árnyként,

nem kímélve semmit immár, s csak rakódnak

egymásra a terhek, és a vállam már megtört,

egyre nehezebben bírom már viselni sorsom.

Miért is élek még, nem tudom, értelme semmi,

s mért hal meg annyi fiatal, életvidám és élni

akaró ember balesetben, betegségben, úgy

cserélnék velük és adnám életem értük, ha

tehetném, legalább „értelme” lenne létemnek.

Mert egyre távolabb már a világ, belém nőt

majd kinőttem s összement minden mi egykor

oly nagynak tűnt,s a szivárványszínek mind

megfakultak, őszi ködben járok nyári hőségben

is, szívem már elszáradt mint lelkem, befásultam.

Kérdések özönlenek mint az esőcseppek,

választ már nem keresek, minden és mindenki

elhagyott, becsapott, kihasznált, megvetett,

szemembe kedvesek, hátam mögött nevetnek,

nem bízok már senkiben, nincs barát ,rokon,

magam vagyok egy túlzsúfolt szigeten,

nem találva helyem, nem is keresve már,

csak a kérdések maradtak, örökre már.

2014. december 30., kedd

ÚJ KEZDET


Makovics János : Új kezdet

 

Elmúltak az ünnepek, szép ,jó,

néha unalmas s fárasztó, de ilyen

az élet, körforgás mindörökké.

S az új évtől ki – ki mást vár,

én semmit mástól se s magamtól.

mert tudva tapasztalva évtizedeken

át, rájöttem immár, hogy véletlenek

sorozata az élet, jönnek mennek

a barátok, események, jók,rosszak,

nem sokat tehetünk a külvilág ellen,

élni kell benne amit lehet,megélve,

naponta értékelve amit adatott nékünk.

Új kezdetek nincsenek, csak folytatások.

Halálunk után lehet új kezdet, addig

még tehetünk talán valamit, másokért,

magunkért, vagy a semmiségért csak

úgy bele a világba mint lábunkat lógatva

a tóba, melynek hullámai körgyűrűznek

mint az évek felettünk s bennünk, s már

nem ismerjük sokszor önmagunk, tükörbe

nézve, pedig ismerve ismeretlenként,

jó lenne megbékélni önmagukkal.

2014. december 20., szombat

KÖNYVEIM

MERENGÉS : válogatott versek .1996
KAPCSOLATOK : elbeszélések és esszék.1996.
ÁTÉLHETŐ SZABADSÁG : novellák. 2002.
ÉS AKKOR MI VAN ? : esszék. 2003.
Uránusz Kiadó. Budapest

Makovics János : Az utolsó nap


Makovics János : Az utolsó nap.

 

Bár az emberek többsége, érthetetlen okból, nem szeret az elmúlásról,a halálról beszélni, úgy tesz mintha örökké élne és csak akkor szembesül evvel a dologgal ha érintett, de próbálja „eltolni” magától ezt a érzést, mint egy rossz álmot, vagy betegséget, amit nem szeret de mégis elkap olykor,  Pedig a halál, mások halála befolyással van életünkre, attól függően mennyire állt közel hozzánk, milyen érzelmi és lelki kapcsolatban voltunk, s mik azok az események térben és időben melyek az elhunythoz kötöttek. Ezek a személyes halálélmények, traumák minden embert máshogyan érintenek és dolgozzák fel, hiszen különbözőek vagyunk s ki – ki magának kell hogy megküzdjön egy halálesettel.

Azonban vannak olyan halálesetek, melyek konkrétan nem személyesen érintenek, mivel az elhunytat „csak” látszólag ismertük,műveik alapján : zenészek,színészek,festők, írók,költők, operaénekesek,szobrászok vagy bármi más jellegű , melyek valamit alkottak és ezáltal gazdagították az emberiség szellemiségét és hatással voltak emberekre, akikben sokáig élt – él az amit alkotott az a valaki bármilyen műfajban, ami őt magát megfogta.

Nos ez a „mások halála” is ugyanannyira érinthet mégis, ha az alkotó  művei annyira belénk ívódtak és annyi mindent „adattak” műveik által. Így bár személyesen nem ismerhettük őket, mégis „ismeretlen ismerős”, akiknek elhalálozása megérinti lelkünk,és ugyan olyan fájdalmat, szomorúságot tudunk érezni mint ha egy közeli barát távozott volna.

Van egy nagyon érdekes, tanulságos, remek filmsorozat, „Az utolsó nap” címmel, mely híres emberek utolsó napjait mutatja be eredeti hang és kép anyaggal, interjúkkal, konkrét eseményekkel, és a legkülönfélébb emberekról, Kurt Cobaintól kezdve Hemingway-ig,de politikusokról is vannak részek, melyek szintén érdekesek a maguk szempontjából. Az a jó ezekben a részekben,hogy abszolút de objektíven mutatja be a dolgot, nem misztifikál és nem kritizál, nem mond véleményt, nem tesz semmilyen álláspontot, egyszerűen „csak” feldolgozza a filmben szereplő emberek utolsó napjait, hogy milyen volt, mit csináltak, hol voltak, hogyan történt a haláluk, és hozzátartozók, ha vannak még, barátok,ismerősök nyilatkoznak, szakemberek is, és roppant tanulságos ,megindítóan szépen bemutatott film még szomorúságában is, és a halált, az elmúlást mint az élet részeként mutatja be, tényleg objektíven.

Ezen emberek a „híresek” elhalálozása a mi életünket is befolyásolja. Mikor a hírekben halljuk hogy ez vagy az meghalt, akit szerettünk,kedveltünk, természetes hogy megdöbbenünk és sajnáljuk, ha tehetjük elmegyünk a temetésére is, de mindenkép egy pillanatra „megállítja” az időt számunkra és a napi rohanásban rágondolunk az élet elmúlására, s egyben saját halálunkra is, Hogy nekünk mikor jön el „az utolsó nap” : nem tudhatjuk, lehet ma, lehet húsz év múlva,de egyszer eljön, ha csak nem hívjuk akarattal, de akkor az lesz az utolsó nap. A mi utolsó napunkról nem fognak filmet készíteni, a hírekben sem mondják be, de valamilyen szinten vallásoktól függetlenül a halál „összeköt” minket, mert ez az egy amit mindannyian megtapasztalunk majd, éljünk bárhol is a világban, bármilyen körülmények közt, ezt senki nem kerülheti el. A folytatás „meglepi” lesz majd.

Az utolsó nap : a you toubon láthatók, érdemes megnézni ezeket (is).

https://www.youtube.com/watch?v=QFLKNoq8d_U&index=4&list=PLLOgv_jvhZZPKfwOG7d2hBedgpzrmrZnf

ÜNNEPEK



Makovics János : Ünnepek.

 

Rég nem szeretem az ünnepeket :  semmilyen ünnepet, karácsony,szilveszter,újév, húsvét, születés és névnapok,és a többi melyek országos események, mert mindegyik egy idő után valahogy olyan „közhelyes” ,unalmas, ismétlődő monotonság, melybe belefáradok, é nem érzek semmiféle  fellángolást, lehet, túl hamar kialudt bennem a varázs, felnőttem, nagyon is, vagyis bennem él még a  „gyermekség” naivitása ,de az élet tapasztalata elkanyarított arról, hogy reméljek, bízzak, higgyek bármiben is. Pedig valamikor szerettem az ünnepeket…igaz sosem nagy hévvel, de azért elvoltam velük, de már egyre nagyobb a távolság köztünk, ahogy haladnak az évek úgy halványodik el az ünnepek színpompája, lehullnak a csillagok kiégve mint egy lámpa,és csak valami furcsa megfoghatatlan hiányérzet marad, tudva azt,hogy semmi sem az aminek látszik, főleg mostanság,és a világ borzalma amiben élünk, hát az nem ad okot semmiféle ünneplésre.

2014. december 13., szombat

Makovics János : Az osztály


Makovics János : Az osztály
 

Ez a film nagyon érzékeny témát feszeget, és olyan problémahalmazt egyesít magában, mely összességében érinti magát a társadalmat, mert láncszemekként gyűrődnek a történések fokról fokra, ahogy a láz emelkedik fölfelé a beteg testben. Itt is a „beteg” társadalom bemutatásáról van szó, arról a nagyfokú Camusi közönyről, mely sajnos „trendi” lett ma már, mert az „önmegvalósítást” helytelenül értelmezik, és azt hiszik megtehetnek mindent mert úgysem fogják felelőségre vonni őket a „kicsinyes” ám a napi életben szörnyen fájó dolgok miatt. A társadalom egyénekből áll, és ez a sok kis rész alkotja a „magányos tömeget” s ezekben a tömegekben kialakulnak a különféle életstílusok, kulturális,gazdasági és egyéb körülmények mély benyomása folytán,s ezektől a sémáktól nehéz megszabadulni és helyretenni a dolgokat ott és akkor amikor ép egy konkrét esetről van szó.

Egy osztályt  mutat be a film, kamaszokat, akik élik a jó világukat, de közben a háttérben a családi dolgok bemutatása nyomán ez a kép már összemaszatolódik, ilyen olyan problémák miatt, és kiderül hogy a látszólagos jólét még nem azonos a boldogsággal is, melyre mindenki vágyik, ahogy arra, hogy bekerüljön valahová, egy csoportba, hogy ne érezze magát kívülállónak,de ennek ára van, mert sokszor olyan dolgokat is meg kell cselekednie, amit lelke mélyén nem akar,de muszáj, máskülönben kiközösítik a látszólag erős,egybetartozó csoportból. Ez a „valahová tartozás” nagyon nagy igény főleg kamaszkorban, mikor keresik helyüket a világban és próbálnak megfelelni a kor adta kihívásoknak,elvárásoknak,követelményeknek, ezen belül azonban saját egójukat,s annak kifejezését a külvilág számára is, hogy ránézésre meg lehessen mondani ő most „mihez is” tartozik, mily szisztémát trendet tart helyesenek.

A filmben a cselekmények néha lassúak,majd gyorsak, a párbeszédek dialógusa csodálatos,és a két főszereplő remekül alakítja feladatát. Van egy srác akit állandóan csesztetnek, megaláznak, lelkileg és testileg is folyamatosan és állandóan bántalmazzák,és ezt tudják, látják a többi osztálytársak is, és a tanárok is de nem vesznek róla tudomást,illetve nem mérik fel eme cselekedetek súlyosságát. Ennek a bántalmazó srácnak lesz egy barátja, aki mellé áll, próbál segíteni neki, eleinte nehezen megy az „egymásra találás” a barátság, mert mindkét félben benne van a félelem s nem ok nélkül, s mikor végre megértik egymást és kiállnak egymás mellett, hol kevesebb,hol több sikerrel, már maga az osztály a „védelmező” srácot is kiközösíti, állandóan megalázzák, megverik, és bizony néha nagyon nehéz nézni a filmben azt a fajta brutalitást amit a bántók okoznak pusztán a bántás öröméért azért hogy lám ők a nagy fiúk : ilyen hideg, lelketlen lélek kiveri a biztosítékot a mély érzésű humanista emberből, és ép ez a jó a filmben, hogy nagyon is durván,naturálisan mutatja be mit érez a bántó és bántalmazott, hogy önkéntelenül is „kinyílik a bicska a kezében” a nézőnek,és odamenne azt bevágódna mint a fél tégla. Sajnos nem csak a fiúk, a lányok is ugyanannyira kegyetlenek, érzéketlenek és látják,élvezik,eltűrik a gonoszkodásokat, a  tettlegességeket, néha van ugyan egy – egy „ezt azért már nem kellene” de gyufalángnyi, és inkább visszavonul az „osztály” burkába.

De egy idő után a sok – sok megaláztatás meghozza a gyümölcsét, és önkéntelenül is felmerül a két sértett barátban hogy most már valamit tenni kellene, főleg azután,mikor bizonyos dologra késztetik ezt a két barátot a többiek előtt, melyeken lányok is részt vettek és nagyon röhögtek,viccesnek tartották a dolgot. A segítő barátnak a barátnője is ahelyett hogy kiállt volna szerelme mellett, inkább támadta és ellenezte azt hogy védelmezi azt a másikat,s inkább az osztállyal értett egyet, ami nagyon elkeserítő.

A főszereplő sértett srác apjának voltak fegyverei otthon. Sokat vitatkozik a két barát tegyék e meg azt amit akarnak vagy ne, mert tudják hogy tettüknek következménye helyrehozhatatlan lesz. Végül is döntöttek, és elindultak az iskolába a fegyverekkel. Drámai hatású ahogy a két srác lassan belép az iskolába, körülnéznek, egymásra tekintenek,  majd bemennek az osztályba,és azonnal lőni kezdenek : természetesen azok halnak meg elsőként akik bántalmazták őket, majd miután az osztályban lövöldöztek,kimentek a folyosóra és ott a már üvöltöző,rohangáló,sikoltozó diákokra is lőttek, sokakat megöltek,másokat megsebesítettek. A rácsodálkozás, a döbbenet, a halálfélelem amit mutat a film hogy mit érez az „osztály” most hogy ők vannak terítéken,drámai hatású és nagyon hűen ábrázolja az arcokat, a mozdulatokat,gesztusokat, a tekinteteket, és ráeszmélnek arra hogy milyen „rosszak” is voltak és volt aki könyörgött hogy ne lője le de lelőtte,mert a főszereplőnek már nem volt választása ebben a történetben. Betelt a pohár, eltervezte mit fog csinálni,és véghez is vitte, nem állt meg. Mikor már kiürült az iskola mert mindenki kirohant, a két barát egymásra nézett,  és ebben a tekintetben annyi minden benne volt, amiről regényt lehetne írni. A főszereplő főbe lőtte magát, öngyilkos lett,de a másik végül is meggondolta magát, és letette a fegyvert, mellyel egykori szerelmét akarta megölni de ő könyörgött életéért.

Mindez elkerülhető lett volna, ha ….a sok ha…a tanárok, diákok, mind felelősek társaik haláláért, mert ők provokálták ki és részt vettek folyamatosan ennek a tettnek a kicsírázásában, mely végül is kibontakozott és véget vetett mindkét fél traumájának.

Ezt a filmet szerintem gimnáziumokban,középiskolákban le kéne vetíteni, mert annyira tökéletesen mutatja be egy történés kialakulását és annak törvényszerű következményeit, melyet elmondani körülményes lenne.

Mi a becsület ? kérdezi a főszereplő a film elején, a végén pedig a barátja azt mondja : azért sem halok meg . És igaza van : „miattuk” haljon meg : igaz, élete immár kettétört.

2014. december 3., szerda

Csalódás


Makovics János : Csalódás

 

Annyi pofon után újra reménykedek,

hogy más lesz majd minden, változik,

de csalódások, lelki kiborulások mik

érnek újra és újra bumerángként, kiktől

nem vártam volna, hogy újra és ismét

megteszik, tudva hogy mennyire fáj.

Nem értem ezt a megcselekedést :

mért teszik, mi jó ebben nekik, hogy

mókuskerékként mindig becsapnak,

átvernek,kihasználnak, jaj istenem,

belefáradtam már de nagyon…..

Csalódások sora életem láncszemi,

s már tényleg nem is akarok hinni

senkiben, elvonulok, kivonulok az

„életből” Robinsonként élve, mert

jobb a magány, mint az újabb csalódás.

ÉJ


Makovics János : Éj

 

Holdvilág ontja fényét, nincs sötét :

csillagokkal teleszórt az esti égbolt.

Varázslatosan gyönyörű melyet senki

nem tud lefesteni, mert semmi nem

adja vissza a valóságképet, melyet

adat, s látatva is meglátja ki felnéz,

túl mindenen ,mely fájó, kínzó

érzelem, s romantikus lélekkel

megáldott nem tud csak úgy

lenni, néha bizony ki kell menni,

sétálni a csendes kihalt utakon,

vagy a mezőn , ki hol lakik, mert

meg kell tapasztalni időnként a

természet csodás lényét, mert

így érthetjük meg igazi szépségét.

2014. december 2., kedd

Kurt Cobain naplója


Kurt Cobain naplója

 

Sokan írtunk gyerekkorban naplót: aztán abba hagytuk. De vannak emberek akik egész életükben írtak naplókat, jegyzeteket, és ezek nagyon sok mindent elárulnak azon személyekről, akiket másmilyennek képzelünk saját világunkban, mint amilyenek a valóságban voltak. Nagy művészekkel együtt élni nagyon nehéz a közeli hozzátartozóknak, ezt tudjuk számtalan életrajzi regényből, mert a valóságban sokszor teljesen más emberként éltek a négy fal közt mint a nyilvánosság előtt ahol kialakult róluk egy igaz vagy hamis kép, mely a közönségben élt, légyen az színész,zenész vagy író illetve  bármi más, aki valamit alkotott embertársainak, bízva abban hogy továbbgondolkodásra készteti őket alkotásuk.

Kurt Cobain élete rejtélyes és nyitott egyben. Sok a pletyka, az ellentmondás, az ilyen – olyan hozzáadás elvevés élettörténetéből, és mindenki a maga szemszögéből emlékszik és idézi fel a vele való kapcsolatot, melyet sokszor nem kell készpénznek venni, mert főleg halála után sokan nyilatkoztak olyan dolgokat,melyek megkérdőjelezhetőek. Számtalan dokumentum film készült  vele élete során és halála után is mint ahogy lenni szokott, de hogy igazából ki is volt valójában, hogy mennyire szerteágazó egyénisége volt, azt egyrészt saját életével bizonyította, tehetségével zenéjével, annak szövegeivel , ugyan akkor egyéni életének halmozott problémái már jelezték hogy élete tragikus lesz,ahogy ez be  is következett sajnos.

Naplóját jó hogy kiadták, hiszen ebből sok mindent megtudhat az ember, ugyan akkor ki is ábrándulhatnak egyesek, ahogy lenni szokott, mert egy rajongó elvakult rajongásának tárgyával, és ha olyasmit hall ,olvas, lát róla, ami számára meghökkentő,akkor előfordulnak pálfordulatok, sok ilyet tapasztaltunk már.

Varázsa, vonzereje és máig ható jelenléte nem érdemtelen, hiszen óriási egyéniség volt,de mégis is „csak” ember, aki küszküdött azért hogy híres zenész legyen, mikor pedig már az lett, akkor az volt a baja hogy nem tudta feldolgozni mint oly sokan rajta kívül azt a fajta „kétlakiságot” amit a rajongók és a zeneipar „rákényszerített” és azt a fajta belső hangok kitörését, amit ő szeretett volna a maga eszközeivel, a maga egyszerűségében, és a nagy arénák helyett csendesebb klubokban fellépni a zenélés öröméért és azt tenni és úgy élni ahogy igazából szerette volna, Nehéz egy  világsztárnak az élete : kimegy az utcára, fotósok hada, riporteke a nyomában,  nap mint nap így élni..bele se gondolnak sokan hogy híresen lenni nem is olyan nagyon jó, mert megszűnik a magánélet, melyre egy idő után visszavágyik a befutott. Paradox dolog de mindenkinél így van : szeretne híres lenni, aztán már nem annyira, mert terhes számára és meggátolja saját egyéni életét, ráadásul már sokszor nem is teheti azt amit igazán akarna, szeretne, mert a zeneipar a tőke, a szerződések nyomást gyakorolnak rá,és kiszolgáltatottá válik annak a „rendszernek” ami ellen anno harcolt.

Naplót olvasni mindig érdekes dolog, sok újat tudhatunk meg, nagy és kis dolgokat egyaránt. A sorok közül előbújik maga az ember, aki annyiban más,hogy alkotó,aki szeretne valamit közölni másokkal, örömét,bánatát,szerelmét,barátságait megosztani úgy hogy az másoknak is hasonló érzéseket, gondolatokat okozzanak, és dúdolgatják magukban a slágereket.

Szomorú dolog hogy Cobain özvegye perben és haragban áll az együttes egykori tagjaival a pénz, a hatalom, a hírnév, a botrányok…sok témát kapnak a bulvárlapok, de a naplóból egy mélyen gondolkodó, a világra nyitott és azon segyteni szerető ember sorait olvashatjuk, melyek önmagukért beszélnek, feketén fehéren.

Cobain neve fogalom, mely megmarad mint oly sokaknak,és az évek múlása nem koptatja zenéjét, annak szövegeit, mert egyetemes értékű, mely minden embert érint, megérint, aki gondolkodik saját és a világ sorsáról,

2014. november 25., kedd

Álom - ábránd képek


Makovics János : Álom – ábránd képek

 

Sokunkban vannak álmok, melyek régóta megmagyarázhatatlan módon belénk ívódtak és fogva tartanak mint egy pókháló, és igazán nem is tudjuk megmagyarázni racionálisan ezeket a +vágyódásokat” olyan dolgok után, melyeket nem éltünk át, de képzeletünkben bejártuk azokat a helyszíneket, melyekre vágyunk. Az már más dolog, hogy a valóság kiábrándító néha,de a reménykedés az örök és tiszta mint a csillagos éj, nem borítja be a felhő, és telve romantikával, izgalommal, lelkesedéssel gondolunk azokra a dolgokra és eseményekre, emberekre, akik hatással vannak – lennének ránk.

Sok álom – vágykép él az emberekben, kinek milyen a érdeklődése, világnézete,

vallás,a miegymása, de valamilyen ponton összekötnek minket rokonlelkeket azok a világhíres dolgok,események, emberek,melyek alkottak valamit számunkra,kifejezve azt az érzés és gondolatvilágot mely bennünk is él de nem tudtuk szavakba,zenébe,festménybe,színdarabba vagy könyvben megírni,mégis

bennünk élnek ezek a gondolatok csak nem tudnak kitörni mint egy vulkán.

Itt van például az amerikai 66 –os út legendája. Ki nem hallott róla, ki nem szeretne végigmenni rajta autóval, motorral, egy legenda talaján állni, és megérezni valami abból a nehezen kifejezhető gondolat és érzésvilágból ami a 66 – os út legendáját övezi. Száguldás, úton levés, a szó legnemesebb értelmében vett szabadság örök szimbóliuma, mely tele van varázslatos kalandokkal, távol a szürke egyhangú unalmas munkáshétköznapok nyomasztó és embert kiszolgáltató, rabszolgaságba taszító kényszerítő hatásától, egy nyitott, mindenre kész szabad világ szivárványaként újfajta létmódot adatni. Kiszabadulni,megszabadulni a kötöttségeinktől és önmagunk megrögzött szokásainktól, melyek meggátolhatnak új dolgok,események,eszmék befogadására,és ami a legfontosabb : új emberekkel való megismerésre, mert minden ember más és más, minden ember élete kész regény, és sokat tanulhatunk a másik szenvedéseiből, örömeiből, és kicserélhetjük tapasztalatainkat, megismerve egymás jó és rossz tulajdonságait is ,mert semmi sem fekete és fehér, főleg nem az embernél,mert senki sem jó és rossz, hanem változnak a kor és körülmények által melyek befolyásolják mindennapjaik tetteit, melyeket aztán vagy megbánnak vagy szép emléket hagynak. Az emberek jönnek mennek életünkben, mindig a változás az élet alappillére, van akivel csak összefutunk, pár percre, napra,hétre,hónapra, s van akivel hosszabb ideig tart a kapcsolat, uram bocsá barátság is kialakul és éveken át tart, de semmi sem örök, és ez a jó az egészben talán, hogy a  változás ott lebeg fejünk felett, mely persze szomorúságot is okoz ha vége egy dolognak, de jön másvalaki akiben mást találunk.

Vágyképek, álmok, ábrándok…látni a piramisokat, a Machu Picchut, vagy egy pueblót indián rezervátumban vagy amazónia törzs között élni egy darabig, vagy robinsonként élni egy lakatlan szigeten….millió lehetőség, de anyagi ,időbeli,és egyébb korlátaink határt szabnak hogy a valóságban is megtapasztaljuk más életmódokat, szokásokat, de a vágy ott vibrál örök parázsként bennünk.

És a „nagy” emberek akik sokat jelentenek nekünk: Jim Morrison, Jack Kerouac, Ginsber, Kurt Cobain, Sagan, Camus, és sorolhatnám…mit mondanánk nekik ha találkoznánk  velük, miről beszélnénk mit tennénk ?

Biztos hogy jó lenne egy ilyen „találkozás” ? Hiszen ezek az emberek „nehéz esetek” voltak nem volt könnyű velük élni, tudjuk életrajzukból hogy mennyi problémahalmazt hordoztak magukban és viselkedésük milyen volt…vajon mennyire bírnánk „tolerálni” ezeket, képesek lennénk e elviselni őket ? Más a képzelet és más a valóság, s a kettő közti vékonyka határ átláthatósága néha bepillantást enged abba a világba melyben ők éltek, ha átérezzük alkotásaikat, és megértjük mélyenszántó gondolataikat melyek sokszor szimbólikusak.

Álom – ábránd képek élnek bennünk és örök kamaszként világmegváltó álmokat hajszolunk de a valóságban keveset teszünk, mert vár a munkahely, a család, az ismerősök, az élet kisebb nagyobb gondjai, melyek elveszik energiánk nagy részét hogy annak szentelhessük életünket amit igazán szeretnénk. Kevesen vannak akik megtehetik hogy azt tegyék amit szeretnek, és főleg szabadon, munkától függetlenül, mintegy lépegetve a álombeli 66-os úton, találkozva emberekkel akikkel elbeszélgetnek a világ dolgairól egy szál cigi és ital mellett, majd tovább mennek, mert az út maga az élet, jönnek mennek az események, semmi sem örök, mobilis in mobili, ahogy a latin mondja. Csak az idő, a mi időnk ami konkrét dolog és ami megy, fogy, ami egy idő után bezárul, és az egykor oly végtelennek hitt idő egyszer csak véges lesz, mert rájövünk arra bizonyos idő után, hogy már több van mögöttünk mint előttünk, és akkor már más szempontból nézünk dolgokat,és saját tapasztalataink révén máskép látjuk az élet igazi értékeit, az egyetemes dolgokat, melyek valóban fontosak. De amíg élünk,remélünk, bízunk, mert minden lehet ami még nem volt.

Edward Albee a drámaíró




Élete regényesen indult : 1928 március 12 – én született ismeretlen szülőktől akik magukra hagyták, de kéthetes korában egy milliomos család örökbe fogadta. Így aztán nem Twist Olivér lett belőle, hanem egy westhecteri kastélyban „vegetáló” elkényeztetett gyerek ,aki a milliomosok életét élte : ötévesen Rolls Royce vitte színházba, matinéra, télen bernáthegyi húzta a szánkóját, nyáron Floridában nyaralt és élte  a bohémek vad életet. Koraérett, nehezen kezelhető gyerek volt és egyébként rossz  tanuló is, és öt év alatt két iskolából is kicsapták öntörvényűsége miatt. Katonai iskolába is került amit ő koncentrációs tábornak nevezett, a hartfordi iskolába kerül de mivel nem hajlandó sem a templomot sem a matekórát látogatni,innen is kicsapják.

Színházi embere között nőtt fel és már 12 évesen írt egy darabot és 1944 ben befejezi 538 (!) oldalas regényét . 1946-ban egy magazinban megjelenik A hitetlenek teste című egyfelvonásosa. De színészkedik is, sok más mellett, és 1950-ben elköltözik hazulról  szülei tiltakozása ellenére : író akar lenni ! Húsz és harminc éves kora között vad bohém életet él,sokat költözik, és bár nagyanyjától kapott anyagi támogatást, dolgozott kifutófiúként,könyvesbolti eladóként, mixerként,távirat-kézbesítőként,a pletyka szerint a gyásztáviratokat szerette legjobban kihordani (!) 

1953-ban T.Wilder tanácsára színdarabokat kezd írni és 30 éves mikor megírja a „Mese az Állatkertről”  mely meghozza a sikert és a hírnevet számára. Ezután pályája káprázatos gyorsasággal ível felfelé, volt hogy egy színházi évadban négy darabját is játszották és Shakespeare után ő a leggyakrabban játszott szerző. Darabjai egyre népszerűbbek,egyre több országban játsszák, filmet is készítenek belőle, és hírneve töretlen, míg ő maga semmit nem változik, nem lesz beképzelt mint oly sokan, sőt, egyre inkább társadalomkritikusi darabokat ír, hogy nézzünk szembe a tükörrel,hogy milyenek is vagyunk, mennyire hamisak, képmutatók,álszenteskedők, miközben azt hisszük „jók” vagyunk.

Művei megrázóak, elgondolkodtatóak, és nem vidám darabok. Az emberek elidegenedéséről, magárahagyatottságáról, a magányos tömegben való észrevétlenségéről ír, és a sablonos, odavetett szavakról, melyek nem mondanak semmit, mert nem halljuk meg a másik embert igazán, csak úgy teszünk mintha érdekelne,és ez a Camusi  közöny kiábrándító és mélyen érinti az érzékeny, gondolkodó embereket, akik társaságra,barátságra vágynak,és nem bírják már az egyedüllétet. Az ember már önmagától is elidegenkedett, hogy tudna akkor kapcsolatokat teremteni ? „A halál az egyetlen olyan esemény, amely elégé megrázó ahhoz,hogy ezt a két teljesen elkülönült lelket kapcsolatba hozza egymással” (Mese az Állatkertben) „A fiatalember annyira kétségbeesett és annyira vágyik a kapcsolatra, hogy öngyilkosságot követ el, méghozzá abban a

Sajátos formában, hogy kényszeríti a másikat hogy vegye őt észre, akár úgy is, hogy megöli”

Albee többször nyilatkozott a színház szerepéről : „A közönség inkább azt kívánja hogy szórakoztassák ,mintsem hogy felzaklassák.

A világhírnevet a „Nem félünk a farkastól” hozza meg számára melyet nálunk is sokáig játszottak a Radnótiban .

Albee démoni társadalomkritikus aki darabjaival felzaklatja az embereket, és azt írja „Nem vagyok biztos benne hogy az író kötelessége választ adni ,különösen olyan kérdésekre ,amelyekre nincs felelet : az író feladata hogy ördögi módon bírálja a társadalmat, hogy bemutassa a világot és benne az embereket, ahogy ő látja, és azt mondja : „tetszik”? Ha nem tetszik, változtassátok meg!

Kemény, energikus egyéniség  Albee, és sosem rejtette véka alá véleményét még akkor sem ha evvel sokszor úgymond magának is ártott. De hű maradt önmagához, olyan egyéniség aki nem csak műveiben „olyan amilyen” hanem a hétköznapi valós életben is, vagyis nem válik kettős személyiségé  mint sajnos nagyon sok író, aki mást ír és abszolút de máskénként él a valóságban, evvel hiteltelenné teszi írásainak mondanivalóját .

Lázadó, örök ifjú, aki még mindig nem szórakoztatni hanem „mondani” akar valamit darabjaival az embereknek.

 

2014. november 22., szombat

KÉPVILÁG


Képvilág mely világkép Ez a festmény lenyűgöző : a maga egyszerűség...ében, és ahogy ábrázolja a környezeti realitást mely romantikusnak tűnik de a valós relatív világban megélni már nem éppen idilli ,hiszen beázik a tető, így nyilvánvalóan hideg van és nyirkos ,nedves a levegő a szobában, és a festői környezet nem ellensúlyozza azt a teátrális „nyomort” melyet egy szegény költő – író él át a maga kis padlásszobájában, mégis, ez a „proli” lét maga a megtestesült líraiasság mely tudjuk mindig megszépíti a valóságot és túlburjánzik a normális pozitív világlátáson, mert szépnek látja azt amit más csúnyának, és nem érdekli az adott környezet, mert lélekben teljesen máshol jár : a való világ mely körbeveszi még ha ily lerongyolódottan is, mégis egyfajta „felülemelkedettséget” vagy uram bocsá „boldogságot” adat neki, és mintha önmagán kívül lenne, felülkerekedve kicsinyes köznapi problémák összetett halmazatain, melyek csak elszürkítik a színpompás világ ezernyi fényét. Mit számít hogy van e fűtés, étel,ital, mikor megszállja a múzsa és nem látva – hallva semmit csak ami a gátor tájékán felgyülemlik mint egy gennyes seb, melyet fel kell vágni hogy kitisztuljon és ez maga az „alkotás” melynek megteremtése fájdalommal jár, ahogy minden változás, mert fájdalom nélkül semmi nem változik, megszületés és meghalás egyaránt „fájdalom” ahogy a művek világra jötte, melybe beleizzad, vérzik a művész,alkosson bármit is, ha igazán mélyről fakad mint a tiszta forrás, akkor az gyógyvízként hat arra aki megnézi,olvassa, hallgatja azt amit létrehozott az alkotó. ( A festő C.Spitzwer,a kép címe : A szegény költő )

BEAT NEMZEDÉK

BEAT NEMZEDÉK

Beat nemzedék : volt egy kiállítás a Ludwig Múzeumban, ami sajnos el...szomorítóan nagy csalódást okozott a látogatóknak, hiszen vajmi kevés látnivaló akadt, pedig ha valamiről, akkor róluk igazán össze lehetett volna hozni egy valóban nagyszabású és hatású kiállítást, melyre sokkal többen mentek volna, ha...tipikus példája annak, miként lehet egy kiállítást "elcseszni" és annak lényegi mondanivalóját, hatását, mely a mai napig kisugározódik azokra akik még tudnak önállóan gondolkodni, és tudják hogy mit jelent az hogy "beat nemzedék " . Írók,költők sora, akiknek műveit a világ sok nyelvére lefordították,és Allen Ginsbergr, Jack Kerouac, és mások neve még ma is mond és ér valamit azoknak, akik a világot másmilyenek szeretnék, és tudnak,mernek,akarnak változtatni még most is, mert tudják hogy az ami és ahogy van nem jó, nem csak nálunk máshol is, hogy a világ pusztítja magát és nem számít maga az "ember" csak a profit, a haszon, még akkor is ha evvel saját világunkat veszélyeztetjük. A beat nemzedék megtette amit meg kellett tennie : volt összefogás, közös cél és akarat, s nem azt nézték ami elválasztja,hanem ami összeköti az embereket, béke, szeretet, barátság, egy szebb világban való reménykedés,ahol az élet "emberi" ,amiben mindenki megtalálhatja a maga kifutási lehetőségeit. Mára nagyon megváltozott a világ, és kellene egy újabb "beat nemzedék" ,mely felkorbácsolja azt a közönyt ,mely eluralkodott az embereken .

Cyril Collrad Vad éjszakái

CYRIL COLLARD VAD ÉJSZAKÁI
http://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q&esrc=s&frm=1&source=web&cd=12&cad=rja&uact=8&ved=0CFgQtwIwCw&url=http%3A%2F%2Fwww.youtube.com%2Fwatch%3Fv%3DozoKQagAGZc&ei=jPxuVKecIcniywPM1ILgAg&usg=AFQjCNGFEA7zG9qzTsQMXxU1T9ZC2mVvYw&sig2=WetdG6Ip4bhjpqs_lL2eIA

...
1957 december 19 – én született, elhunyt 1993.március 5-én. Író,zenész, színész, sokoldalú egyéniség, aki felmerte vállalni azt, ami kevesen teszik még a mai világban is : önmagát ! Úgy, ahogy van, létének minden zsigerével, a légy hű önmagadhoz meg nem alkuvó predestinációjával, és élete nyitott könyv volt még akkor is, ha ezért megszenvedte – mint általában minden „igazi” művész – a maga sorsát. Fő műve, mely magyarul is megjelent a Magyar Narancs könyvek sorozatában a „ Vad éjszakák” nagy siker volt, ahogy a belőle készült film is melyet a Cirkó Gejzír moziban láthattak. A film főhősének eljátszását egy színész sem merte felvállalni, ezért ő maga játszotta és nagyon nagy tehetséggel,odaadással, nagyot alakított benne, és nem véletlenül kapta meg a César – díjat érte mely megfelel az amerikai Oscarnak,de sajnos nem vehette át személyesen,mert pár nappal a díjkiosztás előtt meghalt, Ő rendezte a filmet,a zenéjét, és klipjei a mai napig hatással vannak azokra akik megértik mondanivalóját. Verseskönyve is megjelent és CD je is.
Filmje kultuszfilm,és egy nemzedék koronázatlan királyává tette,s helye ma már Jim Morrison,Kerouac,Ginsber,Cobain és mások mellett van,akik mertek szabadabb, nyíltabb életet élni, a konvencióktol függetlenül. Collard a margóra szorult életet ábrázolta filmjében,hiszen meghalni lehet ágyhoz kötötten is,és lehet még egyszer semmivel sem törődve, a szabadság lángjában elégni. S ő ezt tette. Korunkhoz is képest túlságosan(?) lázadó volt,aki egyaránt szerette a férfiakat és nőket. Olyan történet az övé,aki az életből megpróbál mindent kisajtolni, amit csak lehet, hogy érezze, lássa, zsigereibe raktározza az élet minden mocskát és szépségét, azt a fajta vitalizmust, mely csak a nagy művészeknek adatott meg.
Collard igazi nagyságát csak később fogják megérteni : idő kell ahhoz, hogy egy tegnap megvetett halálmódban elhunytból hős lehessen valaki. Mert a másság és a nyílt biszexszualitás elviselése,felvállalása ma még a szabadság ellenére is tabutéma. Collard aki szenvedett a magánytól, a ridegségtől,a közönytől, aki megalkotta filmjét, olyan példát mutatott nekünk,melyet igazából még fel sem tudunk fogni. Ő nem a Kerouaci száguldást válsztotta,bár sokat utazott ő is, Budapesten is járt anno, hanem az ember belső dolgainak szakadatlan száguldását jelképezi : nem fizikailag egyik helyről a másikra,hanem az érzelmek és a gondolatok vad rohanását, mely belül, magában az emberben létezik és vibrál örök fáklyaként.
Az AIDS tudomásul vétele, a vele való élés a legnagyobb csapás,melyet elviselni és átélni ember csak képes. Mert más ez a kór mint a rák. A rákhoz nem társul közmegvetettség,kirekesztés, a magányba való kicsapás.
Collard űzte-hajtotta magát, valami belső kényszer mindig levitte a Szajna – parti árúraktárak felé, hogy férfiakat szeressen . De emellett szerette a nőket is,és a filmbeli nője ép a szerelmével kergette az őrületbe, öngyilkossági jelenete, állandó telefonálása, zsarolás,sírás, miegymás, csak hogy kisajátítsa magának a férfit, annak ellenére hogy tudta milyen beteg. De Collard nem tudott, akart választani : férfiakat és nőket egyaránt szeretet. Nála nem volt vagy- vagy.
„Nem tanultam meg nemet mondani” – mondta egy interjúban ,és ez a „nem” tulajdonképpen „igen” arra az őszinte életre , amit kevesen mernek vállalni. Mert bátorság kell ahhoz, hogy az ember ne hamisságban, kétszínűségben éljen,hanem abban a nyitottságban ahol a szavak azt mondják amit kifejeznek,és ahol nincsenek árnyalatai a kimondott szónak.

2014. november 15., szombat

Télvárás


Makovics János : Télvárás

 

Decembernek havasnak kéne lenni,

máskülönben min jön a Mikulás,

száncsillagok fényes egén, miként

szórja ajándékait szerteszét, ablakokba

kis csizmákba, puttonyából kibányászva.

Télvárás oly meghitt érzés, romantikus

gyermekkori álomképek, meséskönyvek

szép rajzai, mesefilmek tucatjai, bennünk

élnek örök gyermekként, felnőve is még.

Várjuk a havas telet, mikor ropog a hó

lépteink alatt, s minden oly vakítón tiszta,

mintha a menny hullt volna ide vissza.

2014. november 14., péntek

Ünnepvárás


Makovics János : Ünnepvárás

 

December romantikus havas emberke,

mikulás lépeget lassan puttonyával,

majd Luca koppan visszhangként,

s karácsonyi díszek csillognak szerte szét.

Ünnepre hangolódik a világ, ezernyi fényét

osztva szét, feledve egy időre a sok rosszat,

reménykedve hogy jövőre jobb lesz minden.

Megvidámodik a fájó lélek, búsuló arcokon

mosoly mely messzire látszik s visszhangzik

s bumerángként ér célba, feledve kicsinyes

sértődöttségeket,félreértéseket, csalódásokat,

mert ünnepre hangolódva a lélek elnézőbb,

s add magában helyett a megbocsátásnak,

így könnyebb  az ünnepre hangolódás.

Mint a mesékben, olybá lehetne,

hulló hópelyhek, és csillagos éj,

ropogó léptek és lábnyomunk

a hóember körül melyet építettünk :

hógolyócsaták, nagy hempergések,

ünnepvárás ,békével átitatva, mely

szívet – lelket úgy melenget, mint

kandalló tüze feldíszített nappaliban,

karácsonyi dalok visszhangjában,

feledve az évközi szomorúságot.

 

2014. november 4., kedd

Elhagynák az országot

A hírekben olvasni hogy a magyarok 55 % - a (!) szeretne elmenni itthonról de sajnos nem olyan könnyű elmenni és itthagyni mindent, ismerősöket, barátokat, mejelentős része, gszkokásokat,stb....ez nagyon nagy szám, félelmetes hogy idáig jutott a lakosság több mint a fele, és a politikusok ezt nem fogják fel. 21 % - a a lakosságnak konkértan keres munkalehetőséget és elvándorlást, ami ijesztő szám,és meg is értem őket, sajnos azt kell mondanom, aki teheti, módja, lehetősége van és "fiatal" az menjen el ebből az országból mert itt soha semmi nem fog változni, 25 éve a renszerváltozás után csak egyre rosszabb a helyzet és semmi jóra nincs kilátás, sőt, diktatórikus rendszer elé nézünk. Mélynyomorban él az ország kilátástalan a helyzet és ma holnap még az EU-ból is kilépünk mert "félázsiaiak" vagyunk  ?  : (
Mért nincs forradalom mért ilyen birka nép a magyar hogy mindent meg lehet vele csinálni hogy nem képesek fellázadni....kiábrándító..és akik dolgoznak a napi 8 órás beosztással azok is átlagban 65 ezer forintot kapnak...mi ez ha nem rabszolgaság ?
Elhagyni,elmenni ,igen ez kellene...minél többen hogy "kiürüljön" az ország hogy ne legyen kit kormányoznia, csak nyugdíjasok és rokkantak maradnának, na akkor mi lenne, szép kis ország lenne.
De sokat szenved ez a magyar nép....

2014. november 2., vasárnap

Minden lehet,de...


Makovics János : Minden lehet,de…

 

Sok minden lehet még életemben,

jó, rossz, szép s kellemetlen dolog,

beteljesülő álmok, új létdimenziók,

de egy valami biztos nem lehet :

egészségem, mert „javíthatatlan”

állapotom, tudva tudom, megmondták.

S naponként élni s megélni betegségeim,

halmozottan hátrányos létezésem, nem

lehet megszokni, viselni kell keresztként,

bűntelen bűntetve újszülöttként.

Minden lehet de az nem, ami másoknak

természetes : egészség testben s lélekben,

hiába lenne ötös lottó vagy bármi más,

semmi nincs mi változtatna ezen már.

2014. október 30., csütörtök

Makovics János : Van még


Makovics János : Van még

 

Október vége, halottak napja közeleg,

odakint fényárban úszik az „élő” világ,

s kik lent valák nem látják e fénysugárt.

Ők már fentről tekintenek le ránk,

mosolygón,bosszankodón,hogy mily

kicsinységekből csinálunk problémákat,

ahelyett mi vallás nélkül is fontos lenne :

szeretni, becsülni, minden életet !

Növényit,állatit, emberit, mindazt mi

körbevesz s nap mint nap hisz „táplál”,

észrevétlenül is, s a szeretet mely átölel

esti sugárkoszorúként a lemenő napban,

nem pótolható semmi mással, tudjuk,

mégis, fontosabbnak hiszünk dolgokat,

s „ők” odafent, „mi” idelent mind egyet

szeretnénk, de maga a vágyakozás a

boldogság, mely pillangóként tovaszáll.

Van még időnk, szeretni, idelent, éveket,

s „nekik odaát” az örökkévalóság marad,

bizakodva – bíztatva egymást, éj s nappal,

hogy megvilágosodunk s észbe kapunk,

míg itt vagyunk s tehetjük dolgaink,

mert ha már „a köztes létben vagyunk”

nem lesz módunk mindazt megcselekedni,

mit mindennap akartunk,de nem mertük

kimondani, megmutatni,átadni szeretetünk.

 

 

2014. október 28., kedd

JÉZUS

ÉS AZ EMBERISÉGNEK A LEGTÖBB SZENVEDÉST HOZÓ, ILLETVE A NEVÉBEN CSELEKVŐK, KIK MEGTAGADTÁK TETTEIKKEL MINDAZT AMIRŐL ÁLLÍTÓLAG Ő BESZÉLT. AZ Ő  NEVÉBEN HÁBORÚZTAK ÉS A MAI NAPIG EGYMÁS ELLEN USZÍTJA AZ EMBEREKET A "VALLÁS" ...VAJON EZT AKARTA "Ő" ?

2014. október 25., szombat

Elmenni vagy maradni ?

Elmenni, maradni, ki tudja mi lenne jó...ez az ország egyre "diktatórikus" s nap mint nap jönnek olyan törvények, melyek az amúgy is szegény embereket sújtja :  3,3 millió ember él szegénységben, egymillió ember a napi nyolc órás munkájával is ép csak a létminimumot kapja meg....senkit nem hagynak az út szélén,de közben tervezik hogy megszüntetnek minden segélyt,s aki nagyban lop,csal, azt nem bántják, s ellentmondásossak a törvények is, ellehetetlenülnek a hétköznapok, közbiztonság s közerkölcs romlik, foszlakodzik, az emberek idegesek,agresszívek, kilátástalan a jelenük,jövőjük, senki nincs aki segítene a bajba jutott embereken igazán itt és most, s gyerekek ájulnak el az iskolapadban az éhségtől, s félázsiaiaká válunk európaiak helyett, ma holnap kizárnak - kilépünk az EU-ból,s akkor mi lesz velünk ? A fél ország az EU pénzéból épült újjá, a pénzük kell de elvárásaik nem...gyűlölet veszi át helyét a szeretet helyet, az egyház képmutató aljas álszenteskedő, a politikusok lopnak,csalnak,hazudnak, nem törődnek a polgárokkal , többen hagyták már el az országot állítólag mint 56 ban, nem csodálom...jól teszi aki elmegy, mindenki kinek lehetősége van hagyja el ezt az országot amíg még lehet, mert itt sosem változik semmi, mindig csak a "nép" nadrágszíját húzzák bármilyen kormány is van. El kell menni, útra fel....

ifj.Lamos Gyula ( versféle )




Ifj.Lamos Gyula  ( versféle )


 


Bíztam,hittem benned,és  segítettem


s te átvertél, hazudtál, kicsaltál, majd

a rendőrség által is megfogalmazva,

„egyértelműen bűncselekményt követett el”.

S írásbeli megállapodásunk ellenére sem

adod vissza  kicsalt pénzem, s hazudsz

oly sokat magadnak,másoknak, emailjeid

ellentétesek s zavarosak mint te magad :

feketén volt-van albérlőd melyet te magad

írtad,hogy majd abból fizeted vissza pénzem,

de később tagadtad s össze – vissza hazudtál,

s azt mondod római katolikus vagy, keresztény,

s hogy fideszes azon már nem is csodálkozom.

Én atesita vagyok, de te kárhozott sebzett ,

ki másokat becsap, kihasznál, átver , megaláz,

de majd „odaát” megkapod jutalmad s mások

 is kiket átvertél, könnyük s fájdalmuk átéled

majd a tisztítótűzben vonaglasz kígyóként,

s nem lesz senki ki sajnálna, imádkozna érted,

elveszett lelked mely olyan mint a rákos sejt,

kínlódva kínok közt távoz majd e világból,

megszenvedve még itt a testi kínt,s „odaát”

majd az istened haragját, mely tárva vár.

2014. október 17., péntek

Mindennapok


Makovics János : Mindennapok

 

Jönnek mindennap mint nap, kéretlen,

és van mikor egyformák, máskor

olyan sűrűek mint a hajnali köd,

nem látni végét csak megélvén,

mindazt a kicsiny csodát, mely

örök emlékként tovább él.

És olykor fájók mint sebek,vérzők,

megkarcolt üveg melyen a könnycsepp

mint eső folydogál, s nincs napfény

mely felszárítaná, nyoma marad már.

És a „semmilyen” napok, melyekben

se jó se rossz nem történik, csak „van”,

mint légy falon meglapulva hogy

észre ne vegyék, de részese a napnak,

s látva lát,hallva hal, titkos ügynökként,

elraktározva eme nyugodtság semmiségét.

Mindennapok egymásba ömlő, habzó

hullámai keringenek mint testünkben a

vér, áramlanak és elsodornak titkolt

vágyak – álmok felé, mely reményt

adnak hogy lesznek még szép napjaink,

s életünk visszhangja tovább él bennünk.

 

 

 

Sodrásban


Makovics János : Sodrásban

 

Oly kevés az emberi kapcsolat :

rohanás nap mint nap, újratöltve,

idő kevés, remény elhal,minden

fontosabb mindig annál aminél

nem lehetne lényegesebb dolog :

az együttlevés kiket szeretünk.

Majd holnap, majd jövő héten,

s így telnek el hetek, hónapok,

észre se véve az idő múlását,

s tavaszi zsongás helyett hó hull

már, s a nyár elveszett mint ifjúság,

mikor még minden oly más volt,

a szavak, ígéretek, barátságok,

elhulltak mint a hold s csillagtalan

már az éj, romantika semmivé,

sodrásban az életünk reménysége,

lényeges dolgok mellett menve el,

s mikor tükörbe nézünk már ősz

hajunk s ráncos arcunk, jaj hová

tűnt egykor volt lázunk ,világmegváltó

álmunk, szertefoszlottak a megélhetés

kényszerítő realitásában, s ijedve

látjuk hogy rohantunk semmiségekért,

mikor meg kellett volna állni egy perce,

feküdni a nyári fűben csillagokat nézve,

tóparton hallgatva a nád susogását,

elnézve a vadlibák vonulását, apró

dolgok meglátását, ó jaj mindez elmúlt,

elsodort az életnek hitt „álvalóság”,

s mikor beszélni szeretnénk avval kire

sosem volt időnk, egy gyászjelentés

már csak mi emlék, s a kínzó érzés

hogy hagytuk elveszni a fontos dolgokat,

hogyan éljük túl e csalódást s mi légyen

a folytatás….sodor az ár, fadarabként,

kiszállni , megállni, mikor, hol, miért,

sodor, sodor a hétköznapiság, de majd

véget ér és csend honol, s ragyog a hold

csillagokkal teleszórtan, örök fáklyaként.

 

 

 

2014. október 12., vasárnap

Bizalmatlanság



Sajnos senkit nem ismerhetünk igazán, és ez elszomorítóan kiábrándító "realitás"  : (

Coming out világnapja. 2014.október.11


Sorra jönnek a „meglepő” önfelszabadító vallomások, nemzetközi és hazai szinten egyaránt, s sokszor  rácsodálkoznak az emberek hogy elő mernek bújni rejtettségükből azok, akik „híresek” és kockáztatják (?) mindazt amit addig elértek. Nálunk is voltak hasonló esetek, neveket nem akarok idézni ez itt nem a reklám helye, de a meglepetés ereje mindig hat  még akkor is, ha tudjuk minden csoda három napig tart.
Nehéz azoknak, akiknek rejtőzködniük kell, a hétköznapok minden perceiben,mert félnek attól a közösségtől ahol, amiben élnek, hogy vajon mit fognak szólni ha megtudják hogy ők mások, vagyis nem mások, de mégis,és ez a örökös „odafigyelés” önmaguk szavaira, tetteire oly nagyfokú önuralmat igényel,ami nagy mértékben leterheli feleslegesen az egyént, és ezt az energiát inkább saját életvitelének szentelhetné.
Az emberek „alapjaiban” nehezen változnak : gyermekkoruk óta  beléjük táplálnak bizonyos dolgokat,és ezeket megváltoztatni nagyon nehéz későbbiek folyamán, főleg ha az egyén észreveszi magán hogy „más” mint  a többiek, és ekkor jönnek ellő a halmozott problémák, melyek mint láncszemek egyre másra legyűrűzik az embert, és ilyenkor szoktak sajnos még ma is tragédiák történni,mint az öngyilkosság, az alkoholba vagy más dologba valló menekülés,főleg ha az a környezet olyan ami nehezen tolerálja az ilyesfajta dolgokat. Mert hiába élünk elvileg a XXI-dik században , alapvetően más a helyzet egy „más” embernek nagyvárosban, kisvárosban, faluhelyen, és nem csak nálunk de szerte a világban, erről  számtalan dokumentum és játékfilm készült mely hűen ábrázolja azokat a problémákat, melyekkel meg kell küzdeni az egyénnek ép úgy mint a hozzátartozónak is. Mert nekik sem könnyű : senki nem „akar más”  gyereket, minden szülő „normális”(?) családot szeretne,de az élet adta dolgokon nem lehet változtatni, el kell fogadni és együtt élni vele, ami bizony nem könnyű.
Azok akik benne élnek ebben a helyzetben,, hogy ők „mások” sajnos nagyon nehéz életük van, és ez lelkileg megviseli őket, az örökös rejtőzködés, a nyugtalanság, hogy mikor hol hogyan beszél, viselkedik bizonyos helyzetekben. Az előbújás nehéz dolog. Bátorság kell hozzá, nagyon nagy lelkierő, mert nem tudhatja előre hogy a szűkebb és tágabb környezete miként  fogja lereagálni a dolgot. Sajnos sokszor volt olyan hogy akik előbújtak megbánták,mert csalódtak barátaikban, akik ezek után ha nem is tagadták meg őket,de tartották a három lépés távolságot és már semmi sem volt az ami annak előtte, mintha valami megváltozott volna . Az persze már más dolog,hogy az „igaz” barát mennyire volt barát akkor, s ilyenkor derülnek ki a dolgok valóságbeliségük, hogy tényleg „szerette e” a barátját vagy csak felszínes érzések voltak.  Pedig semmi nem változik, az ember az ami és aki, és az elfogadás ill. a nem elfogadás megélése még újabb teher mellyel együtt kell élnie annak aki előbújt és felvállalta önmagát, hogy igen, én ez vagyok,és ha nem tetszik sajnálom, de nem tudok és nem is akarok azon változtatni ami és aki vagyok, mert én sem kívánom azt hogy az ismerősöm aki eddig nem szzerette a babfőzeléket az holnaptól szeresse. 
Most hogy volt ez a előbújási nap jó dolog. De ez csak egy nap,ott van még a  többi,  amit át és megélni kell, úgy hogy elviselhető, élvezhető,szerethető legyen az élet. Nálunk ahogy a nagyvilágban is, azoknak „könnyebb” előbújniuk akik „híresek” és olyan kulturális környezetben élnek, melyben kevesebb a „támadási” felület és nincs annyira kiszolgáltatva egy közösségnek, ami gyakran elviselhetetlenné teszi jelenlétét egy ilyen felvállalás esetén.
A  „mások” sokkal inkább humánusak, elfogadóbbak, toleránsabbak, mert saját magunkon tapasztalják mit  jelent kirekesztettnek lenni, és érzékenységük, lelkiségük sokkalta inkább befogadóbb minden tekintetben a társadalmi rétegeket illetően.
Hosszú és fájdalmas út az előbújás, és ahogy másban úgy itt sem lehet általánosítani, mert minden egyes előbújás egyedi eset, és csakis ő tudja, érdemes e evvel előállnia, vagy jobb ha hallgat és rejtőzködő életet él. A választás joga az egyéné, de bárhogy is cselekszik, egyik sem „sétagalopp” mert „bátorság” kell még ma is, sajnos, ahhoz hogy az ember felvállalja azt a egyéniségét ami és kizárólagosan ő, hogy igen, „más” vagyok, Közben paradox módon mégsem más,hiszen „csak ember” annak sokszínűségével, egyediségével.