Sorra jönnek a „meglepő” önfelszabadító vallomások, nemzetközi és hazai szinten egyaránt, s sokszor rácsodálkoznak az emberek hogy elő mernek bújni rejtettségükből azok, akik „híresek” és kockáztatják (?) mindazt amit addig elértek. Nálunk is voltak hasonló esetek, neveket nem akarok idézni ez itt nem a reklám helye, de a meglepetés ereje mindig hat még akkor is, ha tudjuk minden csoda három napig tart.
Nehéz azoknak, akiknek rejtőzködniük kell, a hétköznapok minden perceiben,mert félnek attól a közösségtől ahol, amiben élnek, hogy vajon mit fognak szólni ha megtudják hogy ők mások, vagyis nem mások, de mégis,és ez a örökös „odafigyelés” önmaguk szavaira, tetteire oly nagyfokú önuralmat igényel,ami nagy mértékben leterheli feleslegesen az egyént, és ezt az energiát inkább saját életvitelének szentelhetné.
Az emberek „alapjaiban” nehezen változnak : gyermekkoruk óta beléjük táplálnak bizonyos dolgokat,és ezeket megváltoztatni nagyon nehéz későbbiek folyamán, főleg ha az egyén észreveszi magán hogy „más” mint a többiek, és ekkor jönnek ellő a halmozott problémák, melyek mint láncszemek egyre másra legyűrűzik az embert, és ilyenkor szoktak sajnos még ma is tragédiák történni,mint az öngyilkosság, az alkoholba vagy más dologba valló menekülés,főleg ha az a környezet olyan ami nehezen tolerálja az ilyesfajta dolgokat. Mert hiába élünk elvileg a XXI-dik században , alapvetően más a helyzet egy „más” embernek nagyvárosban, kisvárosban, faluhelyen, és nem csak nálunk de szerte a világban, erről számtalan dokumentum és játékfilm készült mely hűen ábrázolja azokat a problémákat, melyekkel meg kell küzdeni az egyénnek ép úgy mint a hozzátartozónak is. Mert nekik sem könnyű : senki nem „akar más” gyereket, minden szülő „normális”(?) családot szeretne,de az élet adta dolgokon nem lehet változtatni, el kell fogadni és együtt élni vele, ami bizony nem könnyű.
Azok akik benne élnek ebben a helyzetben,, hogy ők „mások” sajnos nagyon nehéz életük van, és ez lelkileg megviseli őket, az örökös rejtőzködés, a nyugtalanság, hogy mikor hol hogyan beszél, viselkedik bizonyos helyzetekben. Az előbújás nehéz dolog. Bátorság kell hozzá, nagyon nagy lelkierő, mert nem tudhatja előre hogy a szűkebb és tágabb környezete miként fogja lereagálni a dolgot. Sajnos sokszor volt olyan hogy akik előbújtak megbánták,mert csalódtak barátaikban, akik ezek után ha nem is tagadták meg őket,de tartották a három lépés távolságot és már semmi sem volt az ami annak előtte, mintha valami megváltozott volna . Az persze már más dolog,hogy az „igaz” barát mennyire volt barát akkor, s ilyenkor derülnek ki a dolgok valóságbeliségük, hogy tényleg „szerette e” a barátját vagy csak felszínes érzések voltak. Pedig semmi nem változik, az ember az ami és aki, és az elfogadás ill. a nem elfogadás megélése még újabb teher mellyel együtt kell élnie annak aki előbújt és felvállalta önmagát, hogy igen, én ez vagyok,és ha nem tetszik sajnálom, de nem tudok és nem is akarok azon változtatni ami és aki vagyok, mert én sem kívánom azt hogy az ismerősöm aki eddig nem szzerette a babfőzeléket az holnaptól szeresse.
Most hogy volt ez a előbújási nap jó dolog. De ez csak egy nap,ott van még a többi, amit át és megélni kell, úgy hogy elviselhető, élvezhető,szerethető legyen az élet. Nálunk ahogy a nagyvilágban is, azoknak „könnyebb” előbújniuk akik „híresek” és olyan kulturális környezetben élnek, melyben kevesebb a „támadási” felület és nincs annyira kiszolgáltatva egy közösségnek, ami gyakran elviselhetetlenné teszi jelenlétét egy ilyen felvállalás esetén.
A „mások” sokkal inkább humánusak, elfogadóbbak, toleránsabbak, mert saját magunkon tapasztalják mit jelent kirekesztettnek lenni, és érzékenységük, lelkiségük sokkalta inkább befogadóbb minden tekintetben a társadalmi rétegeket illetően.
Hosszú és fájdalmas út az előbújás, és ahogy másban úgy itt sem lehet általánosítani, mert minden egyes előbújás egyedi eset, és csakis ő tudja, érdemes e evvel előállnia, vagy jobb ha hallgat és rejtőzködő életet él. A választás joga az egyéné, de bárhogy is cselekszik, egyik sem „sétagalopp” mert „bátorság” kell még ma is, sajnos, ahhoz hogy az ember felvállalja azt a egyéniségét ami és kizárólagosan ő, hogy igen, „más” vagyok, Közben paradox módon mégsem más,hiszen „csak ember” annak sokszínűségével, egyediségével.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése