2014. október 17., péntek

Sodrásban


Makovics János : Sodrásban

 

Oly kevés az emberi kapcsolat :

rohanás nap mint nap, újratöltve,

idő kevés, remény elhal,minden

fontosabb mindig annál aminél

nem lehetne lényegesebb dolog :

az együttlevés kiket szeretünk.

Majd holnap, majd jövő héten,

s így telnek el hetek, hónapok,

észre se véve az idő múlását,

s tavaszi zsongás helyett hó hull

már, s a nyár elveszett mint ifjúság,

mikor még minden oly más volt,

a szavak, ígéretek, barátságok,

elhulltak mint a hold s csillagtalan

már az éj, romantika semmivé,

sodrásban az életünk reménysége,

lényeges dolgok mellett menve el,

s mikor tükörbe nézünk már ősz

hajunk s ráncos arcunk, jaj hová

tűnt egykor volt lázunk ,világmegváltó

álmunk, szertefoszlottak a megélhetés

kényszerítő realitásában, s ijedve

látjuk hogy rohantunk semmiségekért,

mikor meg kellett volna állni egy perce,

feküdni a nyári fűben csillagokat nézve,

tóparton hallgatva a nád susogását,

elnézve a vadlibák vonulását, apró

dolgok meglátását, ó jaj mindez elmúlt,

elsodort az életnek hitt „álvalóság”,

s mikor beszélni szeretnénk avval kire

sosem volt időnk, egy gyászjelentés

már csak mi emlék, s a kínzó érzés

hogy hagytuk elveszni a fontos dolgokat,

hogyan éljük túl e csalódást s mi légyen

a folytatás….sodor az ár, fadarabként,

kiszállni , megállni, mikor, hol, miért,

sodor, sodor a hétköznapiság, de majd

véget ér és csend honol, s ragyog a hold

csillagokkal teleszórtan, örök fáklyaként.

 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése