Makovics János : Van még
Október vége, halottak napja
közeleg,
odakint fényárban úszik az
„élő” világ,
s kik lent valák nem látják e
fénysugárt.
Ők már fentről tekintenek le
ránk,
mosolygón,bosszankodón,hogy
mily
kicsinységekből csinálunk
problémákat,
ahelyett mi vallás nélkül is
fontos lenne :
szeretni, becsülni, minden
életet !
Növényit,állatit, emberit,
mindazt mi
körbevesz s nap mint nap hisz
„táplál”,
észrevétlenül is, s a
szeretet mely átölel
esti sugárkoszorúként a
lemenő napban,
nem pótolható semmi mással,
tudjuk,
mégis, fontosabbnak hiszünk
dolgokat,
s „ők” odafent, „mi” idelent
mind egyet
szeretnénk, de maga a
vágyakozás a
boldogság, mely pillangóként
tovaszáll.
Van még időnk, szeretni,
idelent, éveket,
s „nekik odaát” az
örökkévalóság marad,
bizakodva – bíztatva egymást,
éj s nappal,
hogy megvilágosodunk s észbe
kapunk,
míg itt vagyunk s tehetjük
dolgaink,
mert ha már „a köztes létben
vagyunk”
nem lesz módunk mindazt
megcselekedni,
mit mindennap akartunk,de nem
mertük
kimondani, megmutatni,átadni
szeretetünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése