Makovics János : Kérdések
Eljött hát az új év, de
minden a régi :
bennem nem változott semmi,
vagyok
ki voltam s maradok, múltam
nem
szépítgetem, s nem
tervezgetem, minek,
lemondtam már minden
reményről,
megtapasztalva a csalódások
körforgásait,
melyek mint évszakok követnek
árnyként,
nem kímélve semmit immár, s
csak rakódnak
egymásra a terhek, és a
vállam már megtört,
egyre nehezebben bírom már
viselni sorsom.
Miért is élek még, nem tudom,
értelme semmi,
s mért hal meg annyi fiatal,
életvidám és élni
akaró ember balesetben,
betegségben, úgy
cserélnék velük és adnám
életem értük, ha
tehetném, legalább „értelme”
lenne létemnek.
Mert egyre távolabb már a
világ, belém nőt
majd kinőttem s összement
minden mi egykor
oly nagynak tűnt,s a
szivárványszínek mind
megfakultak, őszi ködben
járok nyári hőségben
is, szívem már elszáradt mint
lelkem, befásultam.
Kérdések özönlenek mint az
esőcseppek,
választ már nem keresek,
minden és mindenki
elhagyott, becsapott,
kihasznált, megvetett,
szemembe kedvesek, hátam
mögött nevetnek,
nem bízok már senkiben, nincs
barát ,rokon,
magam vagyok egy túlzsúfolt
szigeten,
nem találva helyem, nem is
keresve már,
csak a kérdések maradtak,
örökre már.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése