Makovics János : Allen Ginsbernek
Nem voltál
szívbajos,kimondtad
amit gondoltál, éreztél,
akartál,
nem botrányra vágyván,
szívből
szóltál, költőien, keményen
mint
a kő mely elrepül ki tudja
hol
érve célba és mit találva
éppen,
embert, tárgyat, fogalmat, eszmét,
új gondolatok tárházait
melyek
felperzselik a lankadó
tüzeket,
és nem féltél senkitől,
semmitől,
magad adtad a világnak
magadból
testestül lelkestül meztelen
ahogy
jöttél e világra, s nyomott
hagytál
mindörökre, keresztre
feszítettként.
Sokan szerettek, utáltak,
utánoztak,
de egy voltál lázadók közt is
virulva
mint gyomvirág mely szépséget
áraszt s gondolatok
tárházait,hogy
lehetne máskép is élni,
szabadabban,
szabad országban mért kell
rabszolgának
lenni, íratlan szokások
rabjaivá lenni,
s feladni kamaszkori vágyak
tüzes álmait,
melyet felemészt a megélhetés
mókuskereke:
iszonyat így az emberlét,
szellemtelenként,
kiszolgáltatva
,megsemmisítve, de te
beintettél tettel és szóval,
s zászló voltál
millióknak kik ha nem is
követtek de
legbelül megtették volna,
csak féltek,
mert gyenge az átlagember ha
nem
lobog benne a parázs, s nem
múlik az
idővel sem e égbenyúló
lángnyelv.
Könyveid, s mindaz mi
megmaradt
utánad, ma is sajnos ép oly
aktuális,
s ez mi elszomorító ebben a
világban,
hogy alapjaiban szinte semmi
sem
változik, pedig erre vágyik
mindenki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése