2015. július 6., hétfő

Makovics János : Mindig magam

Makovics János :
Mindig magam


 

Nagyváros embersűrűjében,

kis falu álromantikájában,

tudom,érzem mindig mindenütt

ott „legbelül”, mily magam vagyok,

nagyon, és kicsordul valami fájón.

Hiába minden próbálkozás, jónak

lenni, emberként cselekedni, nem

marad más csak a kihasználtság,

testem, lelkem, pénzem, kapcsolataim,

önmagam önmagamért soha senki nem

„szeretet” sem barátsággal, sem szeretettel.

Mindig magam, mindig, mindig,mindig,

míg világon vagyok s létezem árva lárvaként,

pillangó szárnyakon röpködve ezernyi fény

felé, bízva még most is annyi pofon után

naívan, csak magam vagyok de nagyon :

belenőttem a világba, majd kinőttem mint

kéretlen gaz a virágok közt, rokkant beteg

ki nem profitál, s amit tesz semmiség,

egy fűszálban több immár a mindenség.

Mindig magam, senkire nem számíthatok,

lakatlan szigeten élek Robinsonként hamis

barátok, ismerősök közt, kiknek oly mindegy

vagyok e vagy sem, s már én sem érdeklődöm

senki után, minek futni szekér nyomán, ha

nem vesz fel csak röhögve integet, magamra

hagyva mindig, mindenhol,mindenki, örökre.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése