Nem tehetek róla hogy bennem
van
élő parazitaként ,mely
szétrágja lelkem
ezerszínű mégis oly egyhangú
húrjait,
s nem találok nyugalmat
sehol,senkinél,
és csak körforgásként pörög a
kínzó
malomkerék, mely hangosan
kilátja :elég !
Nyugodalmat adjon már a sors,
hiszen
senkinek sem jó vívódásom
újraélni,
naponként megkérdőjelezve
értelmét,
melyet nem akarva adok át
másoknak is,
s ettől még kínzóbb a
képlékeny olvadó
fájdalom az élet
tábortüzénél, nyugodalmat
adjon hát végre az a lény, ki
„teremtett”
most szüntesse meg létem lényét, melyet
bejártam már úgy érzem s nem
látom miért
kéne maradva sem itt lenni
még, mikor
annyi élni akaró hal meg oly
értelmetlenül,
miként én élek még e földi
létemben, miért.
Nyugodalmat kérek, csendes
elmúlást,
melyben megnyugszik majd a
fájó lélek
s nem kínozzuk többé egymást,
ideát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése