2015. november 30., hétfő

Decemberi gondolat


Makovics János : Decemberi gondolat  

 

Mennyi közhely mi eszembe jut december

kapcsán : a Mikulás, a hulló hó, behavazott

táj, melyben ropog léptünk, nyomott hagyva,

mint az elmúlt hónapok során megannyi

tettünk, melyeket megcselekedtünk, jól,

rosszul,sohasem tudhatjuk, s Luca koppan

és rohanunk ajándékokat venni, rossz szokás

tán mint annyi más, mely hamisság, képmutatás.

Karácsony a szeretet ünnepe, bár nem tudom

mért kell annak  „ünnepnek”  lennie, ami tán

természetesnek kéne hogy legyen, mint a négy

évszak melyek jönnek mennek mint emberek

életünk során, kik jók, rosszak, mint mi magunk,

s hátrahagynak valamit bennünk ahogy mi is,

videó klipként mint csillaghullás melyet ritkán

látunk, ahogy annyi oly sok fontos dolgot életünkben.

December áhítatos hónap, csalfa, hiú álom ábránd,

melyet olykor elhiszünk elhitetve önmagunknak is.

mindazt mit gyermekkorban belénk tápláltak szép

mesékkel, hogy elviselhetőbb legyen a többi hónap.

 

 

Karácsony


Makovics János  : Karácsony

 

Decembernek havasnak kéne lenni,

máskülönben min jön a Mikulás,

száncsillagok fényes egén, miként

szórja ajándékait szerteszét, ablakokba

kis csizmákba, puttonyából kibányászva.

Télvárás oly meghitt érzés, romantikus

gyermekkori álomképek, meséskönyvek

szép rajzai, mesefilmek tucatjai, bennünk

élnek örök gyermekként, felnőve is még.

Várjuk a havas telet, mikor ropog a hó

lépteink alatt, s minden oly vakítón tiszta,

mintha a menny hullt volna ide vissza :

reményt adva hogy eljön és ránk

talál, csillagok közt csilingelve

bekoppan hozzánk, és emlék

marad mint ennek az évnek annyi

szépsége, s Luca koppanása halk

szólam a mindenségben, naponta

éltetve a reményt, hogy szebb

lesz a holnap és vígabb a jövő,

s karácsony este csillagszórók

s gyertyafények meghitt csendjében

egy kicsit rágondolunk mindazokra,

kiket szerettünk s már nincsenek,

és akik vannak és még szerethetünk.

Mert karácsony napja a szeretet ünnepe,

de túl azon is tovább kell hogy égjen a

láng ott belül a lélek tájékán, szikrázón

mint a kandalló parazsa, 365 napon át.

 

 

Szenteste



Makovics János : Szenteste   

 

Egy nap csupán, mégis oly más :

mindaz ami rossz volt, feledjük

és a szépre emlékezünk, szenteste

ünnepi asztal, hangulat, mesebeli

varázslat, háromkirályok ünnepelnek

velünk, s ismerős minden ismeretlen,

eme csodás, csillagszóróktól fénylő

leghosszabb éjszakán, bennünk

ragyogva szét ezernyi fényét, áradva

forró tüzes lávaként ,szeretetünk lényét.

2015. november 28., szombat

Közöny


Makovics János : Közöny 

 

Albert Camus Közöny című könyve méltán világhírű : azonban a valóságban a közöny sokkalta összetettebb és szerteágazóbb, sajnos, mert a politika ,a monopóliumok, a média mindent megtett tesznek azért, hogy az emberiséget „közöny”-ben  hagyják, ill. olyan szellemi alárendeltségben, ami számukra kedvező. Mert az a jó ember, aki nem gondolkodik önállóan, elfogadja azt amit a fentiek mondanak, s tiszteletben tartja a törvényeket, amiket a törvényhozók persze nem, hiszen erre van a mentelmi jog, és a jó polgár normálisan viselkedik, eljár dolgozni, rendszeresen vesz időnként mindig valami újat, mosógéptől kezdve óráig, mert kell hogy a fogyasztás az árukereskedelem menjen, ma már direkt nem készítenek olyan árukat, melyek sok évig üzemelnek, mert akkor nem vennének újat, és nem csak azért mert elromlik, hanem mert belésulykolják a reklámok által hogy ami van annál jobb és okosabb dolgok is vannak, és vásárolj vásárolj költsd a pénzed, légy jó fogyasztó. 

Sajnos azonban ami a legszomorúbb az egészben, hogy ebben az össznépi butításban már annyira előrehaladtak a politikusok,üzletemberek, hogy elérték azt,, hogy a valaha aktívan politizáló, önálló véleményüket hangoztató egyéneket is rákényszerítették arra. Hogy közönyösek legyenek a társadalomban uralkodó mérhetetlen képmutatással,korrupcióval, álszenteskedéssel, hazugságokkal. Akikben égett a tűz, a tenni, változtatni akarás, és kiment tüntetni, szervezkedni, ma már visszavonultak, mert belefáradtak abba, hogy miközben ők annyi energiát, időt, pénzt nem sajnálva, saját egyéni életük sorsát is feláldozva kiálltak a szabadságjogokért, a demokráciáért, nagyot csalódtak embertársaikban, mert ebben a kifacsart, megnyomorodott országban nem tudtak olyan nagyfokú tüntetéseket, spontán megmozdulásokat szervezni, összehozni, aminek igazából lett is volna jelentősége – talán az internetadó elleni tüntetés volt a kivétel amikor nagyobb tömeget sikerült megmozgatni – de más, számtalan, égbekiáltó jogtalanságok halmazai okán nem sikerült több ezres tüntetéseket létrehozni, pár szűz ember jelent csak meg, és sokszor a média nem is tudósított ezekről, inkább arról adtak hírt hogy Jóska bácsi a lovas kocsival részegen beborult az útszéli árokba és kifolyt a hordóból a bora. Ezek aztán nagy hírek, röhejesek, alpáriak szinte, és a valós problémák helyett  semmiségekkel foglalkoznak.  

Belefáradtak az aktivisták abba,, hogy lázadjanak, tegyenek valamit ebben a diktatúrában, mert ma már egyértelmű hogy nem demokrácia hanem diktatúra van, és olyan alapfokú és nyílt közpénzlopások, korrupciók, csalások, melyek még a vaknak is szemet szúrnak, és az emberek tűrik, elviselik, nem tesznek semmit, csak a buszmegállóban egymás közt szidják a  kormányt, de hogy konkrétan tennének is valamit és csatlakoznának egy kezdeményezéshez, ha összefognának hogy legyen valami változás, ahhoz már lusták, kényelmesek, és meg is vannak félelmítve, mert ez a diktatúra már elérte azt hogy az emberek ne merjenek nyíltan ellenszegülni, mert akkor jön a rendőri intézkedés, a munkahelyi retorzió, ha meg segélyen van akkor azt veszik el valamilyen ürüggyel. Ilyen közönybe taszítani az embereket, bizony elszomorító, és az különösképpen, hogy egykor volt demokratikus fiatalokból mára vaskalapos nagytőkés beképzelt senkik lettek,  akik hatalmukkal visszaélve terrorizálják a lakosságot, és kinyírják képletesen azokat, akik még akartak,mertek tenni valamit, hogy megállítsák a hatalomnak törvénytelen terjeszkedését, az emberek szabadságjogainak szűkítését, miközben arról papolnak hogy dübörög a gazdaság és  működnek a reformok és jobban élünk mint régebben.  Közben a valóságban egyre több a szegény, a leszakadó, széthullt a társadalom gerincét képező középosztály, szász ezrek hagyják el az országot, és csak az boldogul aki nyalja a fidesz seggét, és kiszolgálja véghezviszi azt amit elvárnak tőle, tudva azt, hogy ez nem helyes.de ugye  a pénz az nagyon nagy úr, és mért ne legyek hülye ha megfizetik. Az igazi demokraták feladták, befásultak, visszavonultak, mondván, ilyen társadalmi háttérrel, ennyi gyenge gyáva  emberrel nem lehet mit kezdeni, ha nekik ez így jó ahogy van, hát legyen, megérdemlik sorsukat, sőt, mégjobban nyúzzák le bőrüket, korlátozzák szabadságukat, ha ilyen birkák. Kiábrándító ez a társadalmi közöny, ez a össznépi érdektelenség, mindenki csak magával, saját boldogulásával törődik, nem érdekli hogy másokkal mi van, hogy élnek, mi lesz, lényeg hogy neki itt és most jó legyen, bármi áron is, és a humanizmus olyan szó ami csak ünnepnapokon jelenik meg, és akkor is felszínes valahogy, kicsit gépiesen működik az egész, valahogy ködös  a dolog. Mit várhatunk az elkövetkezőkben ilyen közállapotok alapján ? Semmire nem reagál a nép, még ha szembeötlően is jogtalan törvényeket hoznak a kárukra, akkor sem mennek el tüntetni és nem is sztrájkolnak igazán, hiszen röhejes az olyan sztrájk ami előírja hogy van kötelező alapvető szolgáltatás : Nyugaton ilyen nincs, ott ha sztrájkolnak a légitársaságok vagy bármi más, akkor egy gép sem száll fel, megbénul a légiközlekedés, hiszen ez a lényege a sztrájknak. Nem sok szépet ígér a jövő egy  ilyen diktatórikus  rendszerben, és változásra semmi esély, sőt, ami a legfélelmetesebb, hogy ezek után is még most is mindig  a fidesz vezet, ami meglehetősen furcsa, ahogy az is, hogy az embereknek annyira elegük lett a politikából, hogy 70 % uk nem is menne el szavazni ,ami viszont már egyenesen tragédia, szinte trianoni vészhelyzet,aminek beláthatatlan  következményei lesznek. 

Közöny uralkodik ma a társadalomban, És  ennek árát mindannyian megfizetjük nagyon keményen, drasztikusan, és teljesen hülyének néznek, azt mondják alig van infláció, közben pedig minden drágul egyre jobban, De ha ilyen hülye a nép hogy hagyja hogy ezt tegyék vele, akkor meg is érdemlik, de akkor ne is panaszkodjanak még a buszmegállókban egymás közt sem, hanem mondják azt hogy hogy milyen jól élünk, milyen klassz kormányunk van, politikusaink, micsoda remek,m szabad, demokratikus életünk van.

Isten nem áldja  meg a magyart sajnos, csak balsort adat néki, mert megérdemli a nép a maga választotta vezetőit.

"Papok"



Makovics János : „Papok” ?   

 

Hallhatjuk a hírekben egyre gyakrabban sajnos, hogy a papok  tudathasadásban szenvednek és némi idegi bajokban, mert nem tudják mit cselekszenek. Meglehetősen paradox dolog az, hogy némely „pap” a szentbeszédeket összekeverik politikai beszédekkel, mintha szakácsok lennének akik fűszerezik egyéni stílusuknak megfelelően az ételt. Hivatástudatuk olybá tűnik némileg elferdült, mint egyéb dolgaik is,  és hiába Ferenc pápa reformjai, nyilatkozatai, a mi hazánk papjai nem érzik magukénak valónak. Hiszen Erdő Péter is , akinek talán megártott a sok misebor, azt mondotta , aki a menekülteket támogatja az embercsempésznek minősül, hát ez aztán igai keresztényi szeretettel átitatott duma, nyilván megvan ennek az anyagi vonzata, vezérünk honorálja a seggnyalásnak eme formáját, és hogy elveit ,hitvallásait a templomokban a papok közvetítik a hívek felé. Miféle „emberek” milyen erkölcsi, etikai elvek alapján élnek, és hogy tudnak a tükörbe nézni, az ilyen alakok, akik papi hivatásukat politikai eszköznek használják, „másodállásban” , míg harmad állásban  pedofíliát gyakorolnak egyesek meg apácákkal űzik üres óráikat. Szégyen gyalázat, hogy a papok ilyenre hajlamosak, képesek a damaszkuszi úton végigmenni és Júdásként elfogadni árulásukért a pénzt, és  hülyíteni az amúgy is agymosott birkanépet, akik már olybá naívak, hogy talán észre sem veszik, fel sem fogják igazából hogy a pap mi a franncról beszél a szószékről. Csodálkoznak hogy egyre kevesebben járnak templomba, most mikor oly nagy a szabadság és ma holnap majd hogy nem kötelező lesz vasárnapi misén részt venni. Régen a 70-80 – as években mikor állítólag nem volt ildomos templomba járni, tömve voltak a templomok nem csak ünnepnapokon,de sima vasárnapi misén, is, tapasztaltam, átéltem, most meg konganak az ürességtől, ünnepnapokon is jó ha félig tele a  templom, pedig most aztán szabad menni, de mégse mennek. Nem csoda, hiszen nem politikai beszédet szeretnének hallani, hanem szentbeszédet, egyházi eseményeket, az ép aktuális ünnepekről.  Milyen lelkiismeretük van ilyen papoknak, akik ennyire elferdülnek, és képmutatóak, hazugak, álszentek, hiszen amit vezérünk politikai  „hitvallásait” mondja a templomokban, az bizony nagyon nagy jellemtelenség és hit megtagadás egyben.  Persze,, evvel ,amilyen buták ezek a „papok” csak azt erősítik tetteikkel, hogy  nincs is isten,mert ha hinnének benne nem cselekednének így, elárulva őt és tanait,  mert félnének a haláltól,  tisztítótűztől, az istennel való találkozáskor amikor is majd számot kell vetniük földi dolgaikról. Nem félnek ezek az alakok sem mennytől, sem pokoltól, mert ezek szerint nincs is, az egyház csak egy őskövület ami az emberiség legnagyobb átka, mert a vallás annyi de annyi szenvedést ,háborút okozott és okoz ma is a világban, hogy „erkölcsös”, egyetemes emberi értékek szerinti ember nem is lehet „vallásos” valamilyen szinten, mert az istenek nevében irtották ki a fél világot, pusztítottak el csodálatos kultúrákat, népeket, csak azért hogy az egyház gazdagodjon. Vizet prédikáltak, bort isznak, ami sajnos némely papon látni is, és viselkedésük sokszor megbotránkoztató, melyekkel elég gyakran tele van nem csak a bulvársajtó,média, de komoly lapok is. Ferenc pápa igyekszik rendet tenni ebben a káoszban, végre olyan pápa van akit nem a hatalom, a vagyon,a rang,  a külsőség érdekel, hanem valóban a keresztényi feladat, ami az egyház igazi léte. Nálunk meg – tisztelet a kivételnek – a papok eladják magukat és politikai nézeteket hangoztatnak, sőt, némelyek elég erőszakosan és olykor minősíthetetlen stílusban, és megbélyegzik persze isten és a szeretet nevében azokat akik  nem azonosulnak a vezérünk által megfogalmazott „szentbeszédekkel” : rossznyelvek mondják, hogy Erdő Petike arra vár hoogy vezérünk átírja a Bíbliát és majd ez lesz kötelező nagy magyarjainknak, és szeretet, összefogás helyett gyűlölködés, széthúzás lesz az erény, meg a besúgás, a másként gondolkodók „likvidálása” retorziója valamilyen szinten.  Ezek a papok miként lehetnek papok ? Nálunk ha egy pap köztörvényes bűncselekményt követ el, nem kerül börtönbe,, hanem áthelyezik más településre, míg egy egyszerű polgárt például pedofília miatt több évre lecsuknak. Milyen jogegyenlőség van akkor, hiszen a papoknak nincs mentelmi joguk, megtehetnek bármit, bármikor minden következmény nélkül ? Okozhatnak közúti balesetet, vagy bármiféle mást, nem  vonják felelőségre őket,pedig börtönben lenne a helyük konkrét esetekben. Rágalmazhatnak, becsületsértéseket és hasonlókat mondhatnak , kirohanást, gyűlöletbeszédet tarthatnak a szószéken,  nem egynek tanúja is voltam, és bizony nagyon türtőztetnem kellett magam hogy közbe ne kiabáljak a „szentbeszéd” alatt. Mivé fajultak a templomok, miket kell „elszenvedniük” a megszentelt falaknak, és a keresztfán levő jelképes Jézus ha van, mit érezhet, gondolhat, miközben hallja eme „papok” olyan beszédeit, melyek szöges ellentétben állnak az ő  elveivel.

Nálunk még a „papok” sem azok amik, ilyen ország a  mi országunk, Mária  „országa” aki ha létezik, biztos könnyezik ha hallja a mi papjaink gyalázatos, elvtelen, erkölcstelen „agymosott” beszédeit.

2015. november 25., szerda

Mi az hogy "becsület" ?


Makovics János  : Mi az hogy „becsület” ?   

 

Úgy tűnik, bizonyos szavak lassan eltűnnek, il. Olyannyira átértékelődnek, hogy már  alig hasonlítanak eredetükhöz. Mintha egy értékes valaminek a másolatát készítenék el, és az idő múlásával  már a másolatot mondják eredetinek.  Így van ez a becsület szóval is. Ismertük, szerettük, tudtuk mit jelent másoknak és nekünk. És bízhatunk benne , hogy vannak még és lesznek , akik továbbra is őrzik ennek a szónak a jelentőségteliségét a maga teljességében.   

Mert sajnos moMakostanság mintha nagyon furcsa lenne a becsület mint olyan fogalma ,meghatározása, értelmezése a mindennapokban. Nem időtálló valami, vagy még inkább az órabeliség jellemzi, mikor is az, amit mondanak, csak akkor és ott érvényes, másnap már ellenkezőjét mondják ,teszik ugyanazzal a hévvel, mint az előző nap már csak az ellenkezőjét. Ki érti , értheti ezt meg ? É lehet, kell e megérteni ezt a kicsavarodottságot ,ami a lelkekben lejátszódik ?

Pesszimista szemlélet ? Lehet, de ezek sajnos tények, tapasztalatok árán. Még akkor is, ha vannak  olyanok, akik a mai napig tudják és értékelik a becsület szónak a mivoltát értelmező szótár nélkül is. Egyre kevesebben vannak azonban, és mellébeszél az, aki azt állítja, hogy ma a becsületnek ugyanolyan értéke van, mint évtizedekkel ezelőtt.   

Persze, megváltozott a világnak eme része is, és a több évtizedes szellemi rabságból való kiszabadulás az euforikusság elszálltával  majdhogynem nihilizmusba csapott át. Mert mit reméltek, gondoltak a rendszerváltozással  kapcsolatban ? Hogy mindenki egyből felemelkedik a kispolgárságból a középosztály soraiba? Ez nem megy máról holnapra sajnos. Naivak az emberek , ugyanakkor szánalmasak is vágyaik megfogalmazásakor. Főleg ez idő tájt, amikor minden szakember ujjal mutogat az erkölcsi válságra, ami eluralkodik  minden tekintetben minden „osztályon” szegénytől kezdve a gazdagig. Mindenki gazdag és híres akar lenni,és előbbre valónak tartanak egy külföldi nyaralást ,mint az idős szülők látogatását. Ezt közvélemény kutatások bizonyítják, ami elszomorító.  Ahogy az is, hogy az adott szónak nincs súlya : lebeg ,mint tollpihe a tavaszi szélben,s ki tudja hol, mikor álll meg,és minek, kinek, miért.

Becsületesnek lenni kifizetődő – mondják sokan olyanok is, akik érzik, tudják,nincs ez így rendjén, bármennyire is „trendi” ez a dolog,felfogás, és kicsit háborog a lelkük emiatt, de mivel muszáj élni,mert jönnek a számlák, a rezsi,miegymások, kénytelenek alkalmazkodni a kor adta követelményekhez, máskülönben le és kimaradnak abból a fejlődi ciklusból,ami a társadalmat jellemzi általánosságban.  A kényszer nagy úr. És mindaz, ami életünkben megváltozott,s a mai negyvenes nemzedék az, aki talán a legnagyobb vesztese a rendszerváltozásnak. Mert ők még úgy nevelkedtek, hogy a becsület szónak értelme, jelentősége volt, nem csak a szavak szintjén, de a mindennapokban is. És egy sor más, hozzá kapcsolódó fogalom, mint tisztesség,  nyíltság, őszinteség, önzetlen szeretet, segítség, barátság, melyek ma is megvannak és léteznek, de mint minden , kissé átformálódtak ezek is, mintha megjárták volna a damaszkuszi utat. És nem a javukra. Senki nem tudta, mi lesz, hogy lesz. Nem ezt akartuk, mondják a negyvenesek, de hogy mit akartak, azt nehezen tudják definiálni , mert nehéz szavakba foglalni egy új világ elképzelését a sokszínű rétegződött társadalomban.  

Becsületesnek lenni a mai anyagiasságban és piacgazdaságban kész „öngyilkosság” valamilyen szinten. Ezt tudjuk, érezzük, tapasztaljuk, főleg akik a „munkásosztályhoz” tartoznak, de a  szellemi dolgozók, kis és  középvezetők is ugyanúgy ki vannak szolgáltatva, és ez a „szolgaság” egyben megköti kezüket, nyelvüket, hogy ne mondhassák és tehessék azt, amit „igazán” éreznek, gondolnak, mert ha megcselekszik, mehetnek a munkanélküli hivatalba, még akkor is, ha elvileg igazuk volt. Sőt, ma már indok sem kell az elbocsátáshoz, és államtitkárokat menesztenek máról holnapra, hát akkor egy egyszerű kispolgár hogy merne igazáért kiállni  s veszélyeztetni családja létbiztonságát ?

Alkalmazkodni kell, mondják. Igen, a kiszolgáltatottság , a mai kor „rabszolgasága” sokkal gerinctelenebb, mint  a régi, mert akkor legalább tudni lehetett hogy ki mi, kinek hol a  helye. Most meg ? Senki nem az aminek látszik, képzeli magát,  és a helyek, helyzetek sem olyan tisztán körvonalazódottak , a kontúrok mindent összemosnak, hogy még önmaga se tudja, hol is áll, milyen helyen a társadalom nem látható,, de érzékelhető ranglétráján.

Nem csoda, hogy oly sok a depressziós egyén, hogy mind többen viselkednek deviáns módra, és a valóságbeli dolgok helyett a pótcselekvésekhez folyamodnak, mint kábítószer, alkohol,játékszenvedély és a  többi. Mert azok legalább „azok” amik,  és tudják mit kapnak. Még akkor is, ha számukra ezek életrombolók testileg, lelkileg.

A becsületesség egy életen át bizony nagyon nehéz. Még nehezebb következetesen véghezvinni minden szituációban, helyzetben, még akkor is, ha ezzel önmagunk sorsán nehezítünk. Kevesen vannak ilyenek,de akadnak. De ezen kevesek is sokat tehetnek puszta jelenlétükkel , hogy mint fáklya , fényt mutassanak, lám lehet így is élni. Becsületesen, saját elveinkhez mérten, melyek lehet, másoknak nem tetszenek, nem is  kell igazából ez, de saját elveink mellett ki kell tartanunk, és mások elveit is tiszteletben kell tartani mert nem vagyunk egyformák.  De az alapértékekben, az emberi „tízparancsolatban”  vallásosság nélkül is azonosak kellene lennünk mindannyiunknak.   

Hiú remény, ábránd ? Meglehet. De szerencsére ma is vannak becsületes emberek, akik csendben, szinte észrevétlenül élnek és teszik a maguk dolgát a nagy mindenségben, és jelenlétük, ha részecskeként is, de ott zsibong köztünk,  erőt adva az erőtlenségben. Lehet, az új nemzedék  másként éli meg a becsületesség fogalmát. De ez attól függetlenül még megmarad annak , amit jelent. Mert meg kell maradnia. Nehéz, az tény. De minden nagyság nehéz, főleg mikor a külvilág az ellenkezőjére inspirál. Éppen ezért, mert nagysága révén kitartást, erőt, jellemességet kíván hosszú távon az egyéntől.  Mi az hogy „becsület” ? Remélhetjük, sokan és sokáig tudni  fogják erre is a választ.

2015. november 24., kedd

Wutka Tamás barátom hiánya örök










WUTKA TAMÁS 26 évi barátság után eltávozott erről a világról, aki  barátom, tanítómesterem volt : lassan két éve hogy nincs, azóta magam vagyok, senkivel nem tudtam úgy beszélgetni mint Vele, Ő megértett, segített ,korholt,  mikor hogyan, mindig kimondta az igazat, és olyan karakterű ember volt, kikből kevés van, és hiánya a mai napig nagyon fáj. Örülök hogy sikerült elérnem hogy a Wikipédiában is benne legyen, mert ha valaki, hát Ő megérdemli. Emléke sokakban örökké él, és nekem egy darabka elveszett lényemből távozásával, de megértem amit tett. Köszönöm a sorsnak hogy összehozott Vele, hogy ajándékba kaptam ezt a nagyszerű embert !

Makovics János : Nézni vagy nem nézni


Makovics János : Nézni vagy nem nézni

 

Megváltozott ez a világ  az elmúlt húsz-harminc évben „alapjaiban”,mondhatnánk, hiszen akkora hatalmas technikai fejlődés árasztotta el az emberek hétköznapjait, melyről talán álmodni sem mertünk. Valaha csak fekete fehér tévé volt, vezetékes telefon, filmes fényképezőgép, ma meg már olyan dolgok birtokában vagyunk, melyek nagyszerűségük ellenére is kicsit félelmetesek, mert rabjai lettünk ezeknek a dolgoknak, és ma már el sem tudjuk képzelni életünket ezek nélkül. Az internet is alapjaiban változtatta meg életünket, ám némelyekben jogos félelem is felsejlik, hiszen ha nekünk egyszerű embereknek ilyen dolgai lehetnek, akkor mik lehetnek „odafent” a nagypolitikában,a hadiiparban. Jobb nem tudni ezeket,de sejthetjük.

Valamikor a „lenni vagy nem lenni” kérdés volt, ma pedig egy új trendiség alakult ki, a „nézni vagy nem nézni”. vagyis hogy kell e, érdemes e televíziót nézni, rádiót hallgatni, újságot olvasni, netezni. Ugyanis ezek szerte a világon mindenféle összeesküvés elmélet nélkül, csak úgy „alapból” agymosást és népbutítást , mondhatnánk radikális szóval hogy „emberiség elleni bűntett” –et hajtanak végre, mert igyekeznek az emberekbe a valóságtól elrugaszkodó álomvilágot betáplálni, melyek nagyon nagy kárt okoznak minden tekintetben. A reklámok hamis illúziókat, vágyakat, reményeket sugallnak, s azt próbálják elhitetni hogy ha ilyen vagy olyan terméket veszel, akkor a szürke hétköznapi silány életedből egy olyan világba kerülsz, ami nem is létezik. Egy okostelefontól még nem lesznek barátaid, ha amúgy sincsenek,   gyors autód is hiába lesz ha úgysincs hová menned, és főleg ha nincs kivel, és az üdítőket hiába iszod, nem leszel házibuliban attól, és sorolni lehetne tovább ezeket. A reklámok világa az ember lelkére hat, ahogy a filmek is, melyek a valóságtól teljesen elrugaszkodnak, és átalakítják egyes emberek értékrendjeit, mert azt hiszik a  valóságban is lehetségesek olyan dolgok mint a  filmekben, pedig ha csak egy dolgot megcselekednének egy adott filmből, hamar megtapasztalnák a hatalom másik arcát, a rendőrségi eljárásokat, szabálysértések s egyebek miatt. A média nagyon nagy kárt tud és tesz is az emberek életében, főleg most hogy annyi adó van, mindenki megtalálhatja a maga világnézetének megfelelő hangot, s csak azt látja hallja egész nap, így beszűkül a tudata,  egyfajta csőlátása lesz, és a világ sokszínűsége helyett csak bizonyos dolgokat fog fel.

Kialakulóban van egy új „trend” hogy nem néznek tévét, nem hallgatnak rádiót, és a neten is  alaposan megnézik hogy milyen oldalakat keresnek fel. Ez a fajta dolog, hogy tudatosan nem akarják hogy részesei legyenek a világméretű szellemi leépülésnek, hogy megtartsák saját  egyéni világnézetüket, tiszteletre méltó dolog, de mint minden ez is kétélű kard, melyet nagyon óvatosan kell használni. Ha nem néznek tévét, nem hallgatnak rádiót, nem olvasnak újságot, nem tudják mi folyik a  nagyvilágban, milyen események vannak, és  ugyan úgy beszűkül világnézetük bizonyos szinten, mint azoknak akik csak egyfajta politikai oldal médiáit nézik,hallgatják.

Nem nézni a médiát, megtehetjük : ahogy azt is hogy reggeltől estig előtte ülünk. De egyik sem jó, mert mindkettőnek megvannak az előnyei ugyan úgy mint hátrányai, és nekünk személy szerint kell szelektálni, mi az amit megnézünk. Hogy a külvilág mit akar ránk erőltetni, az egy dolog. De hogy mi mit fogadunk el, milyen mennyiségben, minőségben, az rajtunk múlik, saját szellemiségünkön, erkölcsi, lelki mivoltunktól, hiszen szerencsére ott még nem tartunk hogy kényszerítsenek arra hogy olyan adókat nézzünk,hallgassunk,ami távol áll személyiségünktől. Szabad akaratunk van, - viszonylagosan persze – de ez felelősség önmagunkkal szemben, hogy reggel tiszta lelkiismerettel tudjunk a tükörbe nézni. Butaság homokba dugni a fejünket és nem tudomást venni arról, hogy mennyi borzalmas dolog van , történik a világban. Mert mellette ott vannak a szép dolgok is, az érdekesek, melyek bemutatják az újfajta dolgokat, amik talán számunkra is hasznosak lehetnek életünk alakulásában, mert ahogy a régi mondás tartja : a jó pap is holtig tanul. Nem helyes – szerintem – nem nézni médiát egyáltalán, mert kizárjuk magunkat a minket körülvevő világból, és élhetünk ugyan Robinsonként, de ennek nagy az ára, mert mindenért fizetni kell egy idő után. Nézni vagy nem nézni….sok ismerősömnél van ez a folyamat, nálam nem, néha nézek tévét, híreket, és nem csak egyfajta adót, hanem többfélét, mert alapvető dolog az is, hogy  nem létezik egy igazság, sok kis részből áll össze a nagy egész, így minden médiának van igaz és hamis tartalma, a lényeg az, hogy mi magunk szűrjük át azt a hatalmas adatdömpinget ,amit ránk erőszakolnak. A médiákból lehet okoskodni, tanulni is, rengeteg ismeretterjesztő csatorna is van, és butaság ha ezeket néha  nem nézzük, ahogy az is , ha csak szappanoperákat habzsolunk. Az élet ezerhúrú hangszer, annyi de annyi minden belesűrűsödik, hogy egy emberélet bizony ma már nagyon kevés ahhoz, hogy megismerjük a minket körülvevő világot, népeket, kultúrákat. A média által eljuthatunk olyan helyekre ahová a valóságban nem, mert nincs rá pénzünk, időnk,miegymás, De tudnunk kell hogy amiket látunk,hallunk azok sem mindig a valóságot mutatják be, cenzúráznak mindent, még egy sima úti filmet is,mert nem mutatják be teljes egészében a „valóságot”, ahogy  a dokumentum filmek sem, így mindaz amit látunk, hallunk, nem kell készpénznek venni, észrevehetjük a csúsztatásokat,  ha van rá fülünk,szemünk. Ahogy élelmiszerben is „mindenevők” vagyunk, úgy a média fogyasztásában is, de van aki nem szereti a babfőzeléket, és van aki imádja. Ilyen egyszerű a dolog, a nézni vagy nem nézni szlogenje, és ha már ilyen lett a világ hogy „behozza” szobánkba a külvilágot, akkor engedjük be azt amit mi magunk jónak, értelmesnek érzünk, gondolunk,s ha valami nem tetszik, ott a gomb s máris kikapcsolhatjuk.   

Az internet pedig elképesztő a mag módján : olyan, mint a repülő. Tudom hogy miért tud felszállni a levegőbe, mégis valahogy mégse tudom felfogni hogy egy olyan hatalmas gép annyi emberrel felszáll az égbe, és pár óra alatt a világ másik végén landol. Sok dolog van ami minket embereket foglalkoztat : mindennapi életünkön kívül néha belegondolunk a globális emberiségbe, hogy hány milliárd ember él, tele vágyakkal, reményekkel, és hogy mennyi szépség s emellett sajnos mennyi borzalom van a világban. Nézni vagy nem nézni, ezektől függetlenül történnek a dolgok, események, melyek olykor befolyásolják saját életünket is, és nem tudunk kimenekülni a világból, mert benne élünk, egy adott társadalomban, kultúrában, melyből elmehetünk persze és új életet kezdhetünk, de a világ alapjaiban mindenütt egyforma : család, barátok, munkahely, életünk értelmének keresése, s hogy látva lássunk és hallva halljunk, nyitottnak kell lennünk,de nem muszáj mindent befogadnunk.  Nézni vagy nem nézni…ez itt a kérdés : de a választ mindenkinek saját magának kell megkeresnie és azt a napi életben véghez is vinni, hogy önmagán kívül másoknak is értelmet adjon létezése. 

2015. november 23., hétfő

Makovics János : Meghallgatás


Makovics János : Meghallgatás 

Rohanó világunkban nincs idő semmire : másokra, magunkra, miközben mégis ennek hiányában szenvedünk. Elrohanunk egymás mellett, s ha szólnak is, bocs, most sietek, majd máskor összefutunk, s tudjuk , nem akarjuk az újbóli találkozást. Mert fárasztó, sok energiánkat elveszi, és gyakran semmi értelme az egésznek, mert nem tudunk (akarunk?) megoldani semmit, csak a szavak nőnek, mint rémálmaink, a megoldások helyett. 

Pedig sokszor nem is kellene más, mert az a másik nem is  akar megoldást a bajára esetleg, csak szeretne beszélgetni, kimondani azt ami gyülemlik benne, a  rég visszafogott gondolatzuhatag.   Félünk meghallgatni másokat : bajaikat, vágyaikat, örömeiket. Mert mindegyikben veszélyt érez, ha rossz hír azért, ha jó, amazért. Meghallgatni valakit akit „ismerve sem ismerünk” nehéz. Egy ismeretlent könnyebben meghallgat az ember : nem véletlen,, hogy hosszú busz vagy vonatút alatt , ha szerencsénk van, érdekes élettörténeteket hallunk, mert az ismeretlenségbe kiáltani fájdalmaink és örömeink, megnyugtató. Turistának lenni az élet útján ritka adottság, melyet kevesen élnek meg még akkor is, ha tudatlanul is részesei, mert az ott levés és a mégsem való ott tartózkodás olyan kegyelmi állapot, ami kiváltságos dolog. Részese lenni egy eseménynek, megismerni másokat, érzéseket, indulatokat, vágyakat, szeretetett s gyűlöletet, ugyanakkor mégis mindezeken felül vagy kívül enni olyan dolog,ami  az élet ritka pillanata. Ha a másiknak öröme van, sikere,ha nem is rosszmájúan, de csak ott van a kis ördög belül, hogy lám, ennek még ez és az is sikerült az életben,pedig…ha viszont rosszat hallunk,  akkor a frász kerülget bennünket, mert arra gondolunk, úristen, mi lenne velem, ha én is abban a helyzetben lennék, mint ő. Betegség,  rokkantság, munkanélküliség, elárverezés, kilakoltatás, baleset mely alapjaiban változtatja meg megszokott életünk, és ki tudja még mi minden…ha rossz hírt hallunk, rossz kedvünk lesz nekünk is, s ki akarja ilyennek kitenni magát , ha  nem muszáj. És sohasem tudhatjuk, hogy a meghallgatás ürügyén mi zúdul ránk, s ettől félünk talán, mert nem akarjuk meghallani, amit esetleg pletykákból, oldalpillantásokból már tudunk vagy sejtünk, mert saját félelmeink és irigységeink gúzsba kötnek.

Meghallgatni valakit nehéz : merészség és bátorság kell hozzá, sosem tudhatjuk , mit akar a másik. Ha bajban van és segítséget kér, akár csak egy szívességet, akár nagyobb dolgot, vagy pénzt kér kölcsön ,mert megszorult, mindenképpen kínban érezzük magunkat, mert nem tudunk vagy akarunk segíteni, mert mi magunk is bajban vagyunk, ugyanakkor ha ezt elmondjuk okként, akkor már mi is „meghallgattatunk”.   Talán szeretnénk és akarnánk is másokat meghallgatni, de a sok keserű tapasztalat arra kényszerít minket, hogy inkább tűnjünk el gyorsan : indokot könnyű találni, és a kegyes hazugságok olyan  tárháza áll  már  rendelkezésünkre, hogy mi magunk is valósnak  véljük saját „hazugságainkat”, hogy leplezzük zavaros menekülésünket. Elszomorító dolog ez, de sajnos így áll a helyzet : ki tudja, mikor,mit, hogyan és miként kellene megcselekedni dolgokat úgy, hogy azok a másik félnek is megfeleljenek, és nekünk is, hogy ne legyen rossz lelkiismeretünk,  mert valakit, valahol, valamikor nem hallgattunk meg, és talán  tudtunk volna segíteni,de…mindig az a de !  

Képesek vagyunk a meghallgatásra még önzetlenül ? És önmagunk meghallgatása, hogy mit mond, érez, gondol az a valaki aki bennünk él, s tudjuk, mi vagyunk, de mégsem, mert mint két sínpár haladunk egymás mellett, s hol az egyik, hol a másik „győz” önmagunk felett kétélű kardként.  Meghallgattuk magunkat mostanában, de úgy igazán ? Elég időt szántunk e önmagunkra, lelki dolgainkra, érzéseinkre, gondolatainkra, múltról,jelenről,jövőről, hétköznapjainkról ? Na és álmainkra, vágyainkra, melyek megszületnek és elhalnak, de ott vannak, részesei  önmagunknak, és beteljesítenek, hol naggyá, hol kicsinyessé alakítva egónkat.    

Meghallgatni és viszont, nehéz : időt, energiát igényel, melyből kevés van, s ami van az sem  mindig megfelelő. Mennyire akarjuk igazából a  meghallgatást ? Másokat, magunkat? Mi akarjuk e, hogy valaki meghallgasson, csak úgy, mintha a falnak  beszélnénk, de mégsem, mert tudjuk , érezzük, látjuk annak a másiknak a jelenlétét, gesztusait, pillantásait, melyek tudjuk, többet mondanak sokszor bármilyen szónál.  

Időt kell szakítanunk a meghallgatásra : nehéz, de muszáj. Emberi mivoltunkat tagadjuk meg, ha ezt az adottságot eldobjuk, ill. elutasítjuk magunkban : a meghallgatás adottságát, melyre szükségünk van. Szóból ért az ember főleg, a beszéd , a nyelv segítségével utat tudunk mutatni és találni, másoknak s magunknak. Hogy rosszat vagy jót, sosem tudhatjuk, de ha semmit nem mondunk, hallgatunk meg, akkor a semmit markolásszuk a mindenség helyett. A megszólalás, a meghallgatás érték, melyet értékelni kell, és legyen erőnk, időnk arra, hogy meghallgassunk másokat, ha  csak pár percre is. Nem tudhatjuk azt sem, annak a másiknak milyen nagy örömet okozunk ezáltal, hiszen sokan nem mutatják ki érzéseiket melynek sok oka lehet, de belül hálásak azért, hogy meghallgattuk , rájuk figyeltünk egy darabig.

Hallgassunk , és viszont. Megéri, ha fárasztó is.

Már a MEK-ben is olvasható a NapSziget

Már a MEK - ben ( Magyar Elektronikus Könyvtár ) is olvasható a NapSziget című könyvem

http://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=15&cad=rja&uact=8&ved=0ahUKEwjg28Xbk6jJAhVDOxQKHeexADY4ChAWCDMwBA&url=http%3A%2F%2Fmek.oszk.hu%2F14500%2F14545%2F&usg=AFQjCNHQ3N0L6hcVv6xRMSG2A_X4joGQSA

2015. november 22., vasárnap

Makovics János : Útszéli szobor


Makovics János : Mennyi levelet kaptam :-)


Makovics János : Kalandvágy ?


Makovics János : Kalandvágy ?

 

Vezérünk  azt mondja, a  fiatalok kalandvágyból hagyják el az országot, ami röhejes, hiszen más a kalandvágy mint  olyan, és abszolúte mást érteni azon, ha valaki azért hagyja el a hazáját, mert a megélhetés a jelenben és a jövőben kilátástalannak tűnik. A legóvatosabb statisztikák szerint is eddig mintegy 600 000 ember hagyta el az országot, azért mert konkrétan látja, tudja, felfogja azt, hogy ebben az országban nincs jövőkép, főleg azoknak akik önálló gondolkodással vannak még megáldva, és bármennyire is fáj és nehéz itthagyni szülőket, barátokat,  a „hazát” mégis elmennek, mert ha már élnek, akkor élni is szeretnének úgy, ahogy európaiként elvárt minden tekintetben. Nem csak a pénz ami elsődleges motiváció, bár az sem elhanyagolható, hiszen a hónap így is úgy is elmegy, és nem mindegy hogy 80-100 ezret keres vagy 300 ezer körül, és a hétköznapi megélési gondok nem olyan nagyfokúak mint nálunk, hogy egyik hónapban a villanyt  fizetik,a másikban a  gázt, mert egyszerre nem bírják, és  felhalmozódnak a tartozások, ami aztán mókuskerékként maga alá gyűri az ember anyagi biztonságát. Kalandvágyból elmenni akkor szoktak ha „világot akarnak látni” megismerni új embereket,városokat,  szokásokat, népeket, és utána haza is jönnek és élik tovább az életüket,, ahogy ezt sokat teszik Európában, Amerikában a fiatalok, de  nálunk alapvetően nem ez a helyzet sajnos. A felmérések szerint az egyetemisták legtöbbje úgy tervezi hogy végleg elhagyja az országot, mert „élhetetlen” ez a rendszer. Lesújtó, elszomorító,kiábrándító az, hogy a fiatalok többsége nem látja értelmét annak hogy itt maradjon, itthon gyarapítsa megszerzett tudását, mert nem ismerik el, nem értékelik, sem anyagilag, sem szakmailag. Kalandvágy az, hogy jövőkép nélküli világból egy reális, jövőképpel rendelkező országba akar menni valaki, és sajnos nem önszántából, hanem mert erre  kényszeríti ez  a rendszer, ez a hatalom, ez a kormány, ami egyre diktatórikusabb, egyre durvább és embertelenebb törvényeket hoz, megsarcolva a „középosztály” még megmaradt részeit is, pedig egy államnak a  középosztály az amire építhet, támaszkodhat, tervezhet. Ha elmennek a jól képzett diplomások, kik maradnak itt ? A hatalom kiszolgálói, a talpnyalók, képmutatók, csalók, tolvajok tömkelege, akik valamilyen szinten kapcsolatban állnak a hatalommal, így védve vannak anyagilag, erkölcsileg, és törvényes keretek közt űzhetik köztörvényes tetteiket minden következmény nélkül.

Kalandvágy egy új élet kezdete :  igen,  hátrahagyni azt ami fontos, értékes, a múltat, az eltöltött éveket, és nekivágni egy másik világba, hogy szabadabban és biztonságosabban éljen, ez bizony nehéz döntés, és nagyon nagy kár az országnak is minden tekintetben. 600 ezer ember elment, többségük már  nem is akar hazajönni csak látogatóba, és ez a tendencia csak egyre nő, hiszen már nem csak a  fiatalok de az  ötven évesek is  elhagyják az országot, főleg ha a hatalomnak nem tetsző dolgokat tesznek, és kinyilvánítják véleményüket, ami által egyéni sorsuk behatárolódik, és ellehetetlenítik hétköznapi életét.

Jövőkép nélkül élni, nem látva semmi reményt arra hogy valami is változni fog ebben az országban, bizony nagyon elszomorító dolog, s tapasztalhatjuk mind, hogy  mennyire rosszabbul élünk , és csak egyre romlik a helyzet, nincs kilátás arra hogy a politikai, gazdasági, kulturális politikai vezetésben bármiféle elmozdulás lenne pozitív irányba. Ha egy kormány arra kényszeríti, mert ezt teszi, hogy a fiatalok és középkorúak is arra az elhatározásra jutnak, hogy  ezt az országot  amit amúgy szeretnek hiszen a hazájuk, az otthonuk, elhagyják, akkor nagyon nagy baj van, és még inkább elszomorítóbb az, hogy ezt a hatalom nem is veszi komolyan ! Már elfásultak az emberek,  nem látják értelmét semminek, és akik aktív politizálók, rendszerváltók voltak azok is egyre másra feladják és már nem tesznek semmit, mert azt tapasztalják hogy ez a nép már annyira agymosott birkanemzett lett, hogy képtelenek nagy több százezres tüntetéseket megszervezni, részt venni, miközben tudják hogy  az ami és ahogy van nem jó,de senki nem cselekszik, mert félti saját egyéni létét, a hatalom ma már szellemileg lebutította az emberek  többségét, és aki ezt felfogja,  megérti  és nem akar ebben a  helyzetben tovább élni és lehetősége van rá, bizony elmegy de nem „kalandvágyból” hanem kényszerből….elindultam szép hazámból…visszanézel félutamból…és megpróbál új életet kezdeni, mert itt már kilátástalannak látják sokan jövőképüket. És ez nagyon nagy kár, és minősíti ezt a kormányt, mely erre kényszeríti értelmes polgárait. Akik maradnak, kényszerből, kényelemből,fásultságból maradnak, és nem boldogok, nem csoda hogy naponta hat ember vet véget életének, és egyre  nagyobb  a szegénység, nem csak anyagiakban, de szellemiekben is.

Kalandvágy…kényszerből. Sokan vannak akik azt mondják,  ők nem mennek el, ez a hazájuk, a kormánynak  kéne ,mennie, de hogy  ezt hogyan ,mikor, mi módon  tudnák elérni,  szintén kérdéses,hiszen ha most lennének választások, a lakosság  70 % nem is menne el szavazni ! Akkor miképpen lehetne  változtatni bármin is, és ilyen polgártársi háttér tudatában nem csoda hogy egyre több a „kalandvágyó” aki elhagyj az országot.

Makovics János : Mit lehet elhinni ?


Makovics János : Mit lehet elhinni ?

 

Manapság az emberek többsége, aki még nem esett áldozatául a média agymosásának, már képtelen bármit, bárkinek is elhinni valamit, mert az a nagyfokú hamis,képmutató ,álszenteskedő , mindent a „hatalom” érdekében tevékenykedő média és azok kiszolgálói – tisztelet a kivételnek – saját létük érdekében cselekszik meg azokat a dolgokat,amikről ők is tudják hogy nem igazak, és hogy a bőr milyen vastag a  pofájukon és mennyire  lelkiismeretlenek,  az annyira egyértelmű, hogy még a vak is meglátja a fényt.

Mit lehet elhinni ma ? Semmit, sehol, senkinek, ma már közhely az, hogy „amit kérdeznek azt se hiszik el, nem hogy amit mondanak”, és erre a tapasztalat kényszeríti az embereket,  mert nincs egy hír amit  ne különbözőképpen mondanának el, attól függően  milyen rádió, tévécsatorna  a „tőkés” akinek az érdekeit kell  szem előtt tartani és nem a  valós tényeket, hiszen nem a hír   fontos maga, hanem az  miként „tálalják” az agymosott birkanépnek, és mennyi a hallgatóság, a nézettség, mert attól függ a reklámok  tömkelege így a  bevétel  az adott médiának. Hogy a valóságtól sokszor teljesen  kifordítanak egy hírt , az nem érdekes, mint ahogy az sem hogy mi is a hír maga aminek hír értéke van, mert sokszor nagyobb híre van annak hogy Mariska néni úgy esett le  a padlásról hogy agyonütötte a macskáját esés  közben,  mint annak, hogy naponta hány gyermek ájul el az éhségtől az iskolapadban, amit komoly emberek támasztanak alá, és sajnos saját környezetünkben is hallunk ilyes esetekről,de vezérünk azt mondta nem lehetnek éhező gyerekek mert naponta négyszer kapnak enni. Ha pedig mégis éhezik valahol  egy gyerek azért a szülő a hibás mert nem jár dolgozni.  Ilyen egyszerű….mármint „onnan” lenézve a letarolt magyarhonra,  melyet velejéig átitat a korrupció, vagyis az nincs csak „véletlen” pályázatnyertesek pályázat nélkül, és  egy manikűrösnek mért ne lehetne több holdas földje ha már vezérünk feleségének őstermelői  igazolványa is van állítólag…azért olyan soványka mert kapál a határban, éjjel meg szakácskönyveket ír ,amolyan magyaros módra.

Mit lehet elhinni, miféle univerzumi hazugságokat tudnak az emberekkel  elhitetni, egyszerűen félelmetes hogy a mai  világban ebben a  szép új létben mennyire „szembenézően” tudnak hazudni, úgy hogy végül ők maguk is elhiszik saját hazugságukat.

Göncz Árpád temetésén érte el csúcspontját a média , mikor is Koncz Zsuzsa Ha én rózsa volnék című dalának a végén az élő adást „megvágták” úgy,hogy nem közvetítették azt,hogy a „tömeg” a „polgárok”  együtt énekelték a dal utolsó  sorait. Ekkora „elferdítést” elkövetni minden következmény nélkül már annyira a mélység mélysége alatt van, hogy ezt már nem is lehet minősíteni. Pár lap  megírta ezt a dolgot, de hiába, az emberek   már olyan nagyfokúan befásultak, értelmük beárnyékolja a  Himaláját is, és a Szahara óvodai homokozó ahhoz képest,  amit ezzel a néppel el lehet hitetni. Hogy lehet élni ebben az országban, miként lehet európainak maradni,  ha egyszer már olyan nagyfokú szellemi  alultápláltságban élünk, amit csak évtizedek alatt lehet majd  „pótolni”.

Elhitetnek mindent velünk, elhiszünk mindent, tudva hogy úgysem igaz,de úgy teszünk mint  ha….össznépi társasjátékot játszunk, amibe belekényszerítenek mindenkit, és kérdezni már nem is kell, kérdeznek helyettünk is ,mi meg csak bégetünk  s  hagyjuk hogy áradjon a moslék mint az árvíz,bele a pofánkba, az agyunkba, mert jó „hülyének” lenni és elviselni mindent,  mert nem hiszünk ,nem remélünk, nem cselekszünk, csak vegetálunk, ahelyett hogy ….miként Ferenc pápa mondotta  „ Csináljatok forradalmat” .

Makovics János : Hódmezővásárhelyi kirándulás











2015. november 20., péntek

Makovics János : NapSziget

Megjelent " NapSziget" című könyvem, kapható az Írók Boltjában.