2015. november 28., szombat

Közöny


Makovics János : Közöny 

 

Albert Camus Közöny című könyve méltán világhírű : azonban a valóságban a közöny sokkalta összetettebb és szerteágazóbb, sajnos, mert a politika ,a monopóliumok, a média mindent megtett tesznek azért, hogy az emberiséget „közöny”-ben  hagyják, ill. olyan szellemi alárendeltségben, ami számukra kedvező. Mert az a jó ember, aki nem gondolkodik önállóan, elfogadja azt amit a fentiek mondanak, s tiszteletben tartja a törvényeket, amiket a törvényhozók persze nem, hiszen erre van a mentelmi jog, és a jó polgár normálisan viselkedik, eljár dolgozni, rendszeresen vesz időnként mindig valami újat, mosógéptől kezdve óráig, mert kell hogy a fogyasztás az árukereskedelem menjen, ma már direkt nem készítenek olyan árukat, melyek sok évig üzemelnek, mert akkor nem vennének újat, és nem csak azért mert elromlik, hanem mert belésulykolják a reklámok által hogy ami van annál jobb és okosabb dolgok is vannak, és vásárolj vásárolj költsd a pénzed, légy jó fogyasztó. 

Sajnos azonban ami a legszomorúbb az egészben, hogy ebben az össznépi butításban már annyira előrehaladtak a politikusok,üzletemberek, hogy elérték azt,, hogy a valaha aktívan politizáló, önálló véleményüket hangoztató egyéneket is rákényszerítették arra. Hogy közönyösek legyenek a társadalomban uralkodó mérhetetlen képmutatással,korrupcióval, álszenteskedéssel, hazugságokkal. Akikben égett a tűz, a tenni, változtatni akarás, és kiment tüntetni, szervezkedni, ma már visszavonultak, mert belefáradtak abba, hogy miközben ők annyi energiát, időt, pénzt nem sajnálva, saját egyéni életük sorsát is feláldozva kiálltak a szabadságjogokért, a demokráciáért, nagyot csalódtak embertársaikban, mert ebben a kifacsart, megnyomorodott országban nem tudtak olyan nagyfokú tüntetéseket, spontán megmozdulásokat szervezni, összehozni, aminek igazából lett is volna jelentősége – talán az internetadó elleni tüntetés volt a kivétel amikor nagyobb tömeget sikerült megmozgatni – de más, számtalan, égbekiáltó jogtalanságok halmazai okán nem sikerült több ezres tüntetéseket létrehozni, pár szűz ember jelent csak meg, és sokszor a média nem is tudósított ezekről, inkább arról adtak hírt hogy Jóska bácsi a lovas kocsival részegen beborult az útszéli árokba és kifolyt a hordóból a bora. Ezek aztán nagy hírek, röhejesek, alpáriak szinte, és a valós problémák helyett  semmiségekkel foglalkoznak.  

Belefáradtak az aktivisták abba,, hogy lázadjanak, tegyenek valamit ebben a diktatúrában, mert ma már egyértelmű hogy nem demokrácia hanem diktatúra van, és olyan alapfokú és nyílt közpénzlopások, korrupciók, csalások, melyek még a vaknak is szemet szúrnak, és az emberek tűrik, elviselik, nem tesznek semmit, csak a buszmegállóban egymás közt szidják a  kormányt, de hogy konkrétan tennének is valamit és csatlakoznának egy kezdeményezéshez, ha összefognának hogy legyen valami változás, ahhoz már lusták, kényelmesek, és meg is vannak félelmítve, mert ez a diktatúra már elérte azt hogy az emberek ne merjenek nyíltan ellenszegülni, mert akkor jön a rendőri intézkedés, a munkahelyi retorzió, ha meg segélyen van akkor azt veszik el valamilyen ürüggyel. Ilyen közönybe taszítani az embereket, bizony elszomorító, és az különösképpen, hogy egykor volt demokratikus fiatalokból mára vaskalapos nagytőkés beképzelt senkik lettek,  akik hatalmukkal visszaélve terrorizálják a lakosságot, és kinyírják képletesen azokat, akik még akartak,mertek tenni valamit, hogy megállítsák a hatalomnak törvénytelen terjeszkedését, az emberek szabadságjogainak szűkítését, miközben arról papolnak hogy dübörög a gazdaság és  működnek a reformok és jobban élünk mint régebben.  Közben a valóságban egyre több a szegény, a leszakadó, széthullt a társadalom gerincét képező középosztály, szász ezrek hagyják el az országot, és csak az boldogul aki nyalja a fidesz seggét, és kiszolgálja véghezviszi azt amit elvárnak tőle, tudva azt, hogy ez nem helyes.de ugye  a pénz az nagyon nagy úr, és mért ne legyek hülye ha megfizetik. Az igazi demokraták feladták, befásultak, visszavonultak, mondván, ilyen társadalmi háttérrel, ennyi gyenge gyáva  emberrel nem lehet mit kezdeni, ha nekik ez így jó ahogy van, hát legyen, megérdemlik sorsukat, sőt, mégjobban nyúzzák le bőrüket, korlátozzák szabadságukat, ha ilyen birkák. Kiábrándító ez a társadalmi közöny, ez a össznépi érdektelenség, mindenki csak magával, saját boldogulásával törődik, nem érdekli hogy másokkal mi van, hogy élnek, mi lesz, lényeg hogy neki itt és most jó legyen, bármi áron is, és a humanizmus olyan szó ami csak ünnepnapokon jelenik meg, és akkor is felszínes valahogy, kicsit gépiesen működik az egész, valahogy ködös  a dolog. Mit várhatunk az elkövetkezőkben ilyen közállapotok alapján ? Semmire nem reagál a nép, még ha szembeötlően is jogtalan törvényeket hoznak a kárukra, akkor sem mennek el tüntetni és nem is sztrájkolnak igazán, hiszen röhejes az olyan sztrájk ami előírja hogy van kötelező alapvető szolgáltatás : Nyugaton ilyen nincs, ott ha sztrájkolnak a légitársaságok vagy bármi más, akkor egy gép sem száll fel, megbénul a légiközlekedés, hiszen ez a lényege a sztrájknak. Nem sok szépet ígér a jövő egy  ilyen diktatórikus  rendszerben, és változásra semmi esély, sőt, ami a legfélelmetesebb, hogy ezek után is még most is mindig  a fidesz vezet, ami meglehetősen furcsa, ahogy az is, hogy az embereknek annyira elegük lett a politikából, hogy 70 % uk nem is menne el szavazni ,ami viszont már egyenesen tragédia, szinte trianoni vészhelyzet,aminek beláthatatlan  következményei lesznek. 

Közöny uralkodik ma a társadalomban, És  ennek árát mindannyian megfizetjük nagyon keményen, drasztikusan, és teljesen hülyének néznek, azt mondják alig van infláció, közben pedig minden drágul egyre jobban, De ha ilyen hülye a nép hogy hagyja hogy ezt tegyék vele, akkor meg is érdemlik, de akkor ne is panaszkodjanak még a buszmegállókban egymás közt sem, hanem mondják azt hogy hogy milyen jól élünk, milyen klassz kormányunk van, politikusaink, micsoda remek,m szabad, demokratikus életünk van.

Isten nem áldja  meg a magyart sajnos, csak balsort adat néki, mert megérdemli a nép a maga választotta vezetőit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése