2015. december 8., kedd

Művésznek lenni és embernek


Makovics János : Művésznek lenni és embernek

 

Sok művészt ismerek, íróktól kezdve szobrászig, színésztől előadóművészig, zenészeket, festőket,és el nem ismerteket ép úgy mint „nagyokat”, s tapasztalatom szerint minél „nagyobb” egy művész, bármiféle témában, annál szerényebb, és sajnos sokakban csalódtam, megismerve élőben . Mert teljesen két különböző dolog az, hogy valaki  művész, létrehoz alkotást, ilyen vagy olyan minőségben, és abszolút de más mint „ember” a hétköznapok malmaiban, Néha jobb nem megismerni egy művészt, jobb ha csak az alkotásait ismerjük, bár azokból nem alakulhat ki természetesen „emberi megtapasztalás”. Csupán  annyit tudhatunk meg róla, amennyit az alkotása eredményez, és annak visszhangja miként csapódik ránk, milyen lelki energiát, belső atmoszférát adat nekünk.

Sajnos vannak olyan művészek, akiket személyesen megismerve már számomra bár még élnek, mégis „halottak” és amit alkottak az köddé válik,értéktelenné, hiteltelenné, mert egy művész soha nem lehet olyan, ha igazán mély érzésű, egyetemes emberi értékekre épülő  etikai hozzá állása és empátiája van mások iránt, hiszen egy művész érzékenysége, más látásmódja miatt lett „művész, és hiba alkot bármit is, ha a napi életben az emberekkel való kapcsolat,, viselkedése abszolút de máshogyan jön le, mint „művészete”.

Konkrét példát akarok felhozni, nem általánosításokba bocsátkozni. Ismerek valakit, aki „festőművész”, számomra a képei már semmit nem jelentenek, mert emberi viselkedése olyan alpári és minősíthetetlen másokkal szemben, ami egyszerűen felháborító, és józan paraszti ésszel is csak azt lehet rá mondani : bunkó a viselkedése. Nem jelentős személyiség, semmi „komoly” szakmai sikere nincs, de olyan öntelt, beképzelt, arrogáns és bántó a viselkedése másokkal szemben, ami sokaknak nem tetszik, és viselkedésével, tetteivel, szavaival nagyon sok embert megbántott, és ez önmagát minősíti, mert nem fogja fel azt, hogy fájdalmat okozni másoknak, direkt, főleg egy „művésznek” bizony  nagyon nagy szellemi alultápláltságra vall, és sajnos az a legszomorúbb, hogy ráadásul olyan helyen teszi ezt ,ahol amúgy is lelkileg sérült emberek vannak, akiket súlyosan vissza tud „nyomni” minősíthetetlen viselkedésével.

Nem ez ízben láttam, hallottam magam is miként beszél,viselkedik másokkal. És senki nem mer szólni neki, csak  a háta mögött mondják hogy hát így viselkedni,beszélni, leszólni,,beszólni,megsérteni,megalázni másokat, mások előtt…ilyen beképzelt alakot elviselni bizony nagyon nehéz, és múltkor is ahogy viselkedett, hát nem bírtam hallgatni, elhagytam a  termet, ahelyett hogy rendreutasítottam volna, de azért  nem tettem, mert tudtam úgysincs  foganatja, sajnos annyira mínuszban van a empátia készsége hogy képtelen felfogni cselekedeteinek következményeit, és azt a régi mondást, hogy az ember nyelve éles  mint  a kés, nem játékra való.

Egy csoporton voltam, ahová beállított egy amúgy a csoportba nem járó lány, de mivel nyitott a csoport bárki, bármikor jöhet, és hozott magával egy gitárt és megkérdezte énekelhet és gitározhat e, mi pedig beleegyeztünk, ő pedig előadta magát. Meghallgattuk, bár volt egy aki kiment közben, és sajnos a előadás bizony hagyott némi  kívánnivalót maga után, a gitárjátékba és az éneklésbe is többször „belegabalyodott” zavartan mondta is hogy „ezt még gyakorolni kell” amire a csoport helyeselt hogy hát igen, elég gyengécske az előadás, de végighallgattuk, és sajnos nem vette észre hogy a csoport szerette volna ha már abbahagyja,de ő még csak énekelt,, gitározott, de aztán a csoportvezető végre szólt hogy köszönjük ennyi elég volt. Ekkor lépett be az a alak aki „művésznek” mondja-tartja magát, és ordítva, durva ,sértő hangnemben azt mondta ennek a lánynak, hogy ki vagy te, ki hívott ide, mit keresel itt, takarodj innen, menj a francba, és közben hozzá az arcgesztikuláció…egyszerűen félelmetes volt és ledöbbentünk ilyen viselkedés láttán. Szegény lányka közben valami rajzokat próbált osztogatni, de maradt még, mi azonban eljöttünk, mert levegőt nem kaptunk a  dühtől , hogy mit képzel ez az alak magáról, milyen jogon „alázza” és dobja ki a másik embert.

Kint az udvaron a csoport tagjai ledermedve beszélgettek a történtekről, és  megegyeztünk, nem először sajnos abban, hogy ez a alak nem normális, és mért nem  képes az intézmény vezetősége „helyrebillenteni”  szellemi alultápláltságát, és alapvető emberi viselkedésre tanítani.

Ez a „festőművész” pedig nem más, mint Csorba Simon László, aki sokak szemében mint „ember” erkölcsileg egy nagy nulla. És joggal. Vannak Kossuth – díjas és más nagy emberek akik ismerőseim, de mind szerény, kedves, abszolút természetes emberként viselkednek, beszélnek, nem beképzeltek, és ebből is  látni,, hogy teljesen más művésznek és embernek lenni,  mert a kettő sajnos sokszor ellentmondásba ütközik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése