2015. december 23., szerda

Szenteste - egyedül ?


Makovics János : Szenteste,  egyedül ?

 

Karácsony a „szeretet” ünnepe (?) a család, a szent család, ha minden jól megy összejönnek a testvérek, nagyszülők, unokák, egymásnak adják az ajtókilincset mint lépteik nyomát , letudva a szükséges „vizitet” és vagy örülnek avagy bosszankodnak ilyen olyan dolgok miatt, hogy ki mit mondott, hogyan, miért, és jó ha nem vesznek össze. Általánosan elfogadott „nézett” hogy karácsonykor együtt kell lennie a családnak, és ha van valaki aki egyedül él, meg kell hívni  vendégségbe, mert milyen dolog az, hogy valaki az évnek ezen csodás napján egyedül legyen, főleg ha mások is tudják, megtudják, és akkor megy a rosszmájú pletyka, hogy na lám ezek se törődnek a magányos emberekkel, akik nem biztos hogy öregek és betegek, hisz egyre több a magányos, egy3edóül élő középkorú, fiatal, akarva vagy nem akarva, az most lényegtelen.

Szenteste, egyedül : mi ebben a „rossz” ?  Egy barátom hosszú évek óta direkt mindig egyedül tölti a szentestét , nem megy sehová, pedig mehetne, és ő se hív senkit  magához, annak ellenére hogy nagy a baráti köre.

Teljes  mértékben megértem  : ahogy elmeséli miként zajlik le a szenteste, hát az felér egy wellnes hétvégével ! Csodálatosan megtervezi,  beosztja idejét, nyugodtan, elmélázgatva, senkihez nem alkalmazkodva, önmagáért, saját hangulatának megfelelően kidíszíti a szobát, igazi karácsonyi hangulatot varázsolva, közben szól halkan  háttérben a karácsonyi dal, dúdolgat közben, tesz, vesz, újabb ötletek jutnak eszébe, improvizál a megszokott dolgok mellett, és a percek repülnek mintha valaki  hajtaná őket. Az előző nap előkészített ünnepi vacsorát saját maga szolgálja fel a gyönyörűen megterített asztalon, égnek a  gyertyák, a karácsonyfát is feldíszíti lassan, nyugodtan, nincs veszekedés, morgolódás hogy most ezt nem ide  és nem oda és nem úgy, nincs zsörtölődés, erőltetett mosoly, csak az igazi meghitt csendes várakozás,  mely lelkét átjárja,  és beragyogja önön fényével a  szobát.  Elborozgat,  kávézgat vacsora után, csillagszórókat gyújt meg, illatuk messze terjeng és átjárja az egész lakást, leül nagy füles foteljébe, olvasgat karácsonyi verseket, néha kinéz az utcára  ahol egy- egy autó elsuhan, és  a neonlámpa fénye sejtelmesen bevilágítja nappaliját.  Igazi nyugalom, béke, meghittség amiben van. Nem kell alkalmazkodnia, beszélnie, mást hallgatnia, önmaga hangját hallja,  eltársalog magával, nézegeti a régi fényképeket,  ide- oda rakosgatva bele – bele olvas könyvekbe, egyik szobából a másikba megy, élvezi a léleknek azt a ritka meghitt pillanatát, ami annyira hiányzik a hétköznapok malmaiban. Egyedül van, de még sincs : emlékeit felidézi, a jókat, szépeket, mosolyog magában, közben eszeget a  süteményekből kávét iszik, elnyújtózik a kanapén, és megleli a betlehemi csillagokat,  a három királyokat, a régmúlt idők mesebeliségeit,  melyeken  felnőtt, és a sok filléres emléktárgyak melyeket kapott és hozott világjáró útjai során, eszébe jutatja hogy a Földön sok helyen hasonlóan telnek az estek, bár sajnos vannak voltak és lesznek helyek ahol nincs ünnepi asztal és a külső világ sem békés, és ép ezért jobban tudja felfogni azt a kiváltságos helyzetet, amiben él, hogy van fedél a  feje felett, kényelmes, meleg lakása, enni-inni valója, és képes teljes egészében átadnia magát a szentestének úgy,  hogy valóban átéli, érzi ennek a napnak a lényegi mondanivalóját, és lelkileg is felfrissül,megtisztul. 

Ahogy elszokta mesélni egyedül szentestéjét, bevallom „irigység” fog el, és egyszer az életben én is szeretnék  EGYEDÜL lenni szenteste, mikor nem kell senkihez, semmihez alkalmazkodni, mikor önmagam szabhatom meg miként és hogyan teljen az ünnep, melynek varázs mindig megtörik sajnos valamilyen pitiáner dolog miatt, és akkor már oda a karácsonyi hangulat varázsa, meghittsége, és csak az alkalmazkodás, a helyzetnek megfelelő viselkedésre kell figyelni,, nehogy még rosszabb legyen az, ami már amúgy is „oda lett”  .

Szenteste egyedül szoktál lenni ? – szokta mondani barátom mikor szóba  kerül és sajnálják hogy szegényke  magában van mikor….holott pont ebben a magányban tud kiteljesedni és megcselekedni mindazt,  amit igazán érez,gondol, szeret,  mert csakis önmagának  tartozik elszámolással, miként és hogy tesz dolgokat szenteste.

Ahogy meséli szokta, újra élem, és átérem annak az éjszakának a valódi varázsát,, szinte túlságosan is romantikus mibenlétét, és bár vannak akik egyedül vannak és fáj nekik s rosszul érzik magukat, nem tudják feltalálni és meglelni ennek a napnak a lehetőségét. 

Szenteste egyedül : nem rossz,  ha  az ember ráhangolódik  és tudja, akarja  is ezt. Minden rajtunk múlik, mivé tesszük ezt az estet. Családban is lehet egyedül lenni, sőt, az sokkalta fájdalmasabb mint a tényleges magány, mert rádöbben az ember arra,  milyen felszínes, képmutató is a „család”, tisztelet a kivételnek.

Remélem, megélem egyszer én is  azt, hogy  szenteste egyedül legyek. tudom, érzem, még ha ez most „durvának” hangzik is, hogy az  lenne életem legszebb szentestéje.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése