2016. augusztus 14., vasárnap

Makovics János : A tenger

Makovics János : A tenger

Jó volt újra látni, érezni, megtapasztalni a tenger varázsát : a sós levegőt, a partra vetődő hullámokat, a csodás naplementéket, a teliholdas éjszakát, és a napfelkeltét, látni ahogy a nap lassan felbukkan és a kék víz csillog villog a napfénytől mint egy kincsesláda, és a tengernél megérzi, felfogja az ember mily kicsiny is a természethez képest. Jó apró létekkel belesétálni a tengerbe, érezni ahogy körülöttünk fodrózik a víz, és ahogy egyre beljebb megyünk, úgy érezzük a tenger varázsának hűvös, de melengető ölelését. Vissza - vissza nézünk a távolodó oartra, egyre kisebb lesz minden, és előttünk a víz egyre nagyobb, hívogatón, csábítón, invitál hogy menjünk még...derékig ér a víz, majd mellünkig, nyakunkig, és már arcunkat csapdossa és lassan elveszítjük talpunk alól a szilárdságot és elkezdünk úszni,lebegni,előre, vissza, bízva saját úszóképességün határaiban, hogy el ne merüljünk a végtelenbe. A kék csodába, mely itt van, melyben benne vagyunk. Megtapasztaljuk, felfogjuk lényét, melyet csak átélni lehet, semmiféle technikai dolog nem képes visszaadni a terner varázsának mágnese vonzatát, mely egyre erősebb,nehéz szabadulni tőle. A tenger ! Mennyi regény, film, és képzelet szülte kalandok sokasága, szinte megelevenednek a Verne könyvek lapjai, a kincses sziget, a kalózok, Robinson Crusoe kalandjai , és a nagy felfedezések, hónapkon tartó utak.....kint a part közelében egy kis kiálló sziklaszirten ülve, elnyújtózkodva, megszűnik a külvilág. Csak a természet, a nap, a tenger....minden olyan tiszta, egyszerű, nyugodt, mint a hullámok ahogy nekicsapódnak a sziklának, permetezve a levegőt, és a nap tüze forró mint egy láva, de itt és így most minden jó. Semmivé foszlik minden régmúlt fájdalom, gond, de még az öröm is. Mintha időkapszulába esne az ember, nincs múlt, jövő, csak az itt és most nehezen leírható, de mélységesen átélhető lelkisége, mely átjárja az embert, talpátol feje búbjáig. Körülöttünk a végtelen kék víz, fodrózó hullámok, úszkáló halak, lent kagylók sokasága, és ameddig a szem ellát, a végtelen víz, és mögöttünk a távoli part, ahol az "élet" zajlik, zajosan, nem adva helyet a csendnek, a belső hangoknak, a megtisztulásnak. A tengernek varázsa van, innen indult minden, és talán itt is fog végződni. Az ég kékje és a tenger kékje majd egyesül, s egyé válnak, és a föld melyen élünk, emlék marad. A tengerben úszkálni, víz alá merülni nagy élvezet, miként a parton is heverészni, hagyva hogy lábunkat a hullámok csapkodják....felettünk a kék ég, s mi vagyunk, mint részesei a természetnek. De itt porszemnyiek vagyunk, itt a tenger az úr, hatalma, szépsége, varázsa megbabonáz, és jó újra és újra "egyesülni" vele, belevetve testem kékló hullámai közé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése