2016. szeptember 28., szerda

Makovics János : Temetésen

Makovics János : Temetésen

A minap temetésen voltam : ritkán járok, és most a hangulatom is hozzájárult ahhoz, hogy elmenjek, hiszen gyerekkorom óta ismertem azt a nénit aki elhunyt. A gyászmisére is elmentem, kiváncsi voltam az "új" papnak a beszédére és magára a gyászmisére is. Faluhelyen volt ez, és ezért nagyon csodálkoztam, hogy milyen kevesen voltak. Régen egy temetésen sok - sok ember vett részt ma már ez is megváltozott, és hallomásból értesültem erről a sajnos negatív fejleményről, hogy kevesen járnak temetésre, igaz én sem járok, így "bűnrészes" vagyok. Viszont a gyászmise alatt egy idős néni mellém ült, nem tudom mért hiszen rengeteg szabad hely volt, de utóbb örültem neki hogy "kiválasztott". Ugyanis ez a néni végig mindent hangosan mondott, énekelt, és tette amit tenni kellett az előírások szerint. A hangja, még ma is visszacseng fülembe, mert annyira átélően mondta - és csak magának, nem másoknak látszatra - az imákat és énekeket, amivel teljesen lenyűgözött. Éreztem , megérintett az a hit, ami áradt belőle, és ez meglepő, furcsa volt számomra, nem emlékszem mikor volt ilyen spirituális élményem, ráadásul egy római katolikus templomban. Ahogy ott ült mellettem, szinte "éreztem" hitének erejét, mintha aurája bevont volna...komolyan, erre nem számítottam, és hálás vagyok neki amiért végül is leült mellém. Mindez véletlen, vagy a sors akarata ? Örök kérdés, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy őszintén tiszteltem és becsültem ezt a "ismeretlen ismerős" nénit, amiért "megmutatta" akaratán kívül is, mi az, hogy hinni. Hívőnek lenni, katolikusnak: libabőrös lettem énekhangjától, olyan mélyről fakadt fel belőle,mint egy hegyipatak forrása. És az is volt , az ő hitének a forrása. Megérintett, és elvarázsolt : hálás voltam ezért. A temetésen is kevesen voltak, azt gondolatam bent a templomban hogy kimenve már többen lesznek,mert sokan "csak" a temetésre jönnek a gyászmisre nem. De a templom varázslatos , hűvös légteréből kilépve az őszi kora délutáni napfénybe, elvakított az a látvány, amit tapasztaltam. Nagyon kevesen voltak....ha nem látom saját magam, el se hiszem...szomorú dolog, és ebben is változik a falu.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése