2017. január 3., kedd

Makovics János : Új évi kiábrándulás

Makovics János : Új évi kiábrándulás

Minden új év kiábrándulás, mert naívan azt hisszük, szebb és jobb lesz majd az életünk, de arra eszmélünk, miután magunkhoz tértünk a szilveszteri mulatozásokból - már aki - mert a többség otthon ült és a tévét nézte, mert nincs anyagi lehetősége arra hogy elmenjen valahová bulizni. Szóval semmi újat nem lehetne várni az új évtől, és mikor első alkalomal megyünk a boltba vásárolni, máris szemünk elé tárul a rideg valóság, és pénztárcánk önhibáján kívül fogyózik, mert automatiusan kevesebb ér ezer forint mint egy nappal ezelőtt. Ugyanis hagyomány immár évek óta,hogy újév napjától majd minden drágábban kapható, aminek igazából szerintem semmi alapja nincs,csak annyi, hogy az emberek magukban káromkodnak, és fizetnek mint akinek húzzák a fogát. Mért kell mindig emelt árakkal találkozni új év első napjaiban, minek ez a "hagyományáplás". Csak azért hogy az emberek nehogy már jól érezzék magukat és reménykedve vágjanak bele az új évbe, hogy "pofájukba" legyen csapva a kijózanító realista kőkemény valóság,hogy nesze neked polgártárs, az új évben máris kevesebbet ér a pénzed, és ugye infláció szinte nem is volt, a bérek, nyugdíjak messze nincsenek arányban az áremelkedésekkel, vannak árúk melyek 30 % al lettek drágábbak, de azért a nyugdíjak megőrizték értéküket, sőt még jobban is élnek, és amúgy is túl sokat kapnak , minek esznek annyit és mért fűtik fel a lakást, ahelyett hogy meghúznák magukat és örülnének annak hogy még élnek. Az új év új csalódások szászlábús rémképeit hozza elő, és hamar szétfoszlik hajnaliködkéént az a óévi reménysugár, hogy szebb és jobb lesz majd az új világ, az új év. Hát nem : és minden évben így van, ez is lehetne hungaricum, hiszen a magyarok amúgy is általában olyan pesszimisták és sötéten látnak mindent, pedig kormányunk mindent megtesz azért hogy szépnek ,jónak, keresztényinek lássuk őket és cselekedeteiket. Hogy a lakosság jelentős része már lassan a mélyszegénység küszöbén tengődik hónapról hónapra, az persze nem igaz, ez hamis félrevezető ellenzéki magyarellenes megnyilatkozás. Az emberek szeretik Viktrot, csókolgatják a kezét, és imádkoznak érte, igaz van miért, bűnlajstroma az égig nyúlik, de majd "odaát" bandájával sokáig lesz majd a tisztítótűzben, bár cselekedeteivel bizonyítja hogy nem hisz istenkében, mert akkor félne . Igaz, fél is, mert nem demokrata miniszterelnök aki még a parlamentben is golyóálló mellényben mászkál. Szóval, az új évben reménykedni, értelmetlen dolog, csak csalódás az eredmény, melynek következménye a depresszió. Azért legyen boldog új éve mindenkinek, a maga adottságaival, ott ahol és ahogy él (?) mert élni kell, vagy elmenni amíg még lehet, mert kialakulóban van az új vasfüggöny, ami nemszínházi kellék, hanem kijózanító drámaiasság. Meglátjuk, megtapasztaljuk megéljük majd az új év hozta dolgokat is, és talán túl is éljük , ha nehezen is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése